Előkelő helyezést ért el a szegedi egyetem

A feltörekvő Európa és Közép-Ázsia 500 egyetemének rangsorában a 13. helyre került a Szegedi Tudományegyetem.

Nyilvánosságra hozták a QS 2015. évi felmérésének eredményét. Ez a nemzetközi intézet „Feltörekvő Európa és Közép-Ázsia” című projektjében e régiók 20 országának több mint 500 felsőoktatási intézményét mérte. Közülük a legjobb 150 intézményt rangsorolták 9 szempont alapján.

A rangsor összeállításakor az akadémiai elismertséget, a munkaadók visszajelzéseit, az oktató-hallgató arányt, a doktori fokozattal rendelkező oktatók-kutatók számát, az idézettséget és a publikációs tevékenységet, a nemzetközi hallgatók és oktatók arányát, valamint az internetes láthatóságot vették figyelembe. A friss rangsorban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – javítva korábbi pozícióját – a kiemelkedő 13. helyezést érte el – közölte Bittner Péter, az SZTE közkapcsolati igazgatója. E pozícióval a szegedi lett a legjobb magyarországi egyetem a listán.

A feltörekvő kelet-európai és közép-ázsiai régiót mérő toplista az egész intézmény mellett 5 tudományterületet külön is rangsorolt. E szerint az SZTE az élettudományok és orvostudományok területén a régióban a 13. a természettudományok területén a 16. helyen szerepel. A szegedi egyetem bölcsészettudományi képzése a 22. helyen áll, 54. az SZTE a társadalomtudományok és menedzsment, 59. a műszaki tanulmányok és technológia területén.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.