Ötmillióval nőtt Áder megtakarítása

Ötmillió forint értékben nőttek Áder János megtakarításai az államfővé választása óta eltelt fél évben. A köztársasági elnök - idei vagyonnyilatkozata alapján - ez idő alatt mindkét személyautóján túladott.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján elérhető dokumentumból kiderül, hogy Áder János továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét tudhatja magáénak. Idei vagyonnyilatkozatában ugyanakkor már nem szerepelnek korábbi személyautói, egy VW Sharan és egy Citroen C3 típusú gépkocsi.

Az államfő megtakarításai összességében több mint 5 millió forinttal nőttek tavaly június óta. Áder János OTP befektetési jegyeinek névértéke mintegy 3 millió forinttal csökkent ugyan, de eközben ING életbiztosításának biztosítási összege 5 ezer euróval (mintegy másfél millió forinttal), euróban tartott megtakarításai 9 ezer euróval bővültek, korábban nem jelölt OTP folyószámláján pedig 3,7 millió forintot tüntetett fel.

Áder János vagyonnyilatkozatában nem részletezi juttatásait és ajándékait, mint írja, előbbiek megfelelnek a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvényben meghatározottaknak, utóbbiak pedig a diplomáciai kapcsolattartásból származnak.

A hatályos jogszabályok értelmében az államfő havi tiszteletdíja a köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese, azaz 2013-ban mintegy 1,5 millió forint. Áder János emellett köteles igénybe venni egy elnöki rezidenciát, továbbá két személygépkocsi használatára is jogosult, a térítésmentes telefon- és internethasználaton túl pedig valamennyi egészségügyi ellátást ingyenesen veheti igénybe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.