Tűzijátékkal tarolt a köztévé

Az olimpiai záróünnepség óta is leginkább sportközvetítésekkel tudott felkerülni a nézettségi toplistára a köztévé, a tűzijátékot viszont másfél millióan nézték.

Mintegy 5 millió tévéző kapcsolódott be a közszolgálati televíziók augusztus 20-ai élő közvetítéseibe, az ünnep alatt több alkalommal is az M1 volt a legnézettebb a hazai televíziók között - derül ki az AGB Nielsen adataiból; erről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tájékoztatta kedden az MTI-t. Közleményük szerint a központi ünnepségek leglátványosabb pillanataiba kora reggeltől késő estig a teljes népesség csaknem 55 százaléka kapcsolódott be. A Kossuth téri zászlófelvonás és a tisztavatás eseményeibe a Szent István nap a Balatonon című műsor keretében 400 ezren tekintettek be, vagyis a tévézők 25 százaléka. A dunai légi- és víziparádét is a televíziózók negyede választotta az M1 és a Duna World csatornán együtt. Délután a Szent István napi ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet közvetítését összesen 427 ezren nézték végig az M1-en és a Dunán, a több mint kétórás közvetítés pedig összesen 1,6 millió nézőt ért el a közszolgálati csatornákon, a Duna World esti ismétlésével együtt.

A legtöbben a tűzijátékra voltak kíváncsiak: ennek nézettsége 1 millió 524 ezer volt, ekkor a tévénézők több mint harmada ezt a csatornát választotta. Átlag feletti nézettségével az esti Híradó (662 ezer ember), az olimpikonok ünneplése (440 ezer ember) és az Álomkeringő című magyar operettfilm (417 ezer ember) emelkedett még ki az M1 kínálatából. A tájékoztatás szerint az ünnep előestéjén debütáló Egyszer volt, hol nem volt című amerikai sorozat is kimagasló, 526 ezres nézettséget eredményezett. A 18 és 49 év közöttiek körében is jól indított a széria, közülük 112 ezren voltak kíváncsiak az első részre, ez majdnem duplája az általában szokásos nézőszámnak az M1-en ebben a korosztályban.

Az olimpia óta közzé tett nézettségi adatok szerint mintha felhúzta volna az olimpia a köztévé nézettségét: a londoni nyári játékok alatt rekordokat döntött a Magyar Televízió nézettsége, és azóta is alig volt olyan nap, amikor ne szerepelt volna az m1 a tízess nézettségi toplistán. Ez azt jelenti, hogy stabilan félmilió fölötti az MTV nézettsége; az elmúlt héten (augusztus 11-20. között) két nap kivételével mindig felkerült MTV-s műsor a toplistára, a majd' egymilliós nézettségű olimpiai záróünnepség óta az augusztus 20-i tűzijáték volt a rekorder.

Ezt leszámítva, az m1-nek ismét csak sportközvetítésekkel sikerült elérnie a félmilliós küszöböt, esetleg A pogány madonnával. azaz a köztévé új műsorai a félmilliós nézettséget sem érték el ebben az időszakban, a Fábry show-t leszámítva. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.