Öt év alatt megduplázódott a HIV-fertőzöttek száma

A járványügyi hatóság szombaton, az AIDS világnapja alkalmából néhány órás rendkívüli nyitva tartással várja ingyenes szűrővizsgálatra a betegségtől rettegőket a fővárosban, a Gyáli úti szűrőállomáson. A TASZ pedig arra figyelmeztet: valami nagyon nincs jól, mert Magyarországon öt év alatt megkétszereződött a fertőzöttek száma.

Magyarországon az elmúlt öt évben megduplázódott az új HIV-fertőzések száma, ennek ellenére továbbra sincs AIDS-stratégiája az országnak – állítja a Társaság a Szabadságjogokért a honlapján

Adataik szerint míg 2007-ben 119 esetet regisztráltak, addig 2012 első 6 hónapjában 116, 2012. szeptember 30-ig pedig már 166 új eset volt. Idén tehát már szeptember végén meghaladtuk a tavaly egész évben regisztrált 162 új fertőzés számát. Figyelmeztetnek arra is, hogy AIDS-stratégiánk 2010 óta nincs, miközben a kormány már tavaly december elsején, az AIDS világnapján is arról beszélt, hogy kidolgozott egy saját koncepciót a 2011 és 2015 közötti időszakra, melynek célja az új HIV-fertőzések számának csökkentése. Később erről azt állították, hogy csak egy tervezet volt. A friss adatokból viszont az is látszik, hogy az új fertőzések számának növekedésével párhuzamosan stagnál a szűrések száma: hazánkban évente nagyságrendileg 80 ezer tesztet végeznek, amivel az Európai Unióban és a környező országok között is az utolsók közt kullogunk. Magyarországon ugyanakkor jogszabály biztosítja mindenki számára az anonim, önkéntes és ingyenes szűrés lehetőségét.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy felvilágosító, tájékoztató kampányokkal lehet javítani a tudatosságot, nálunk azonban a TASZ szerint a Nemzeti AIDS Bizottság nem tölti be szerepét. A testület, amelynek feladata lenne a stratégia elkészítése, illetve a HIV/AIDS elleni küzdelem koordinálása, 2011-ben ülésezett utoljára, idén a prevencióval foglalkozó, így az állami feladatokat végrehajtó civil szervezetek sem kaptak költségvetési támogatást.

A TASZ adatait nem cáfolva az Országos Epidemiológiai Központ pénteken közleményt adott ki, miszerint Budapesten a Gyáli úti járványügyi hatóság telephelyén szinte egész évben lehet ingyenes, anonim HIV-szűrővizsgálaton részt venni, emellett a fővárosban és több megyeszékhelyen tanácsadó pontok üzemelnek, az ingyenes vizsgálatot ezeken a helyeken is folyamatosan lehet kérni. Sőt szombaton, az AIDS világnapján rendkívüli nyitvatartással is várják a fővárosban az agályosabbakat, ha kedvet kapnának a szűrővizsgálat elvégzésére. 

Az országban több helyen működnek úgynevezett HIV/AIDS Tanácsadók, ahol anonim, illetve önkéntes nevesített szűrővizsgálatokat is végeznek ingyenesen. Budapesten az Országos Epidemiológiai Központ is üzemeltet olyan ambulanciát, ahol tanácsadás mellett elvégzik az ingyenes HIV-szűrővizsgálatot. A vérvételhez nem szükséges beutaló, az eredmény egy héten belül elkészül, de térítés ellenében akár 24 órán belül is rendelkezésre áll.

Mi is az az AIDS?

A HIV (emberi immunhiányt okozó, más néven humán immundeficiencia vírus) a fertőzött ember vérével, nemi váladékával, vért tartalmazó váladékaival, fertőzött vérrel szennyezett eszközökkel (pl. injekciós tű), valamint anyatejjel vihető át. Szexuális kapcsolat során, a nyálkahártyán keletkezett apró sérüléseken keresztül jut be a szervezetbe a vírus, mely a fertőzött partner nemi váladékában óriási mennyiségben található.

Az AIDS-et (szerzett immunhiányos betegség) okozó HIV vírus beépül az immunrendszer bizonyos sejtjeinek genetikai állományába. A fertőzést követő 4 héten belül, az esetek 50-90%-ában influenzára emlékeztető tünetek, kiütések, nyirokcsomó-megnagyobbodás, láz, ízületi és izomfájdalom léphet fel. Ezek a tünetek azonban néhány hét alatt maguktól, kezelés nélkül elmúlnak. Ugyanakkor a vírus az immunrendszer működését gyengítve az évek során szinte teljesen elpusztítja azt, így a HIV-fertőzötteknél kialakul az AIDS betegség. Az AIDS-betegek halálát többek között különböző fertőzések, daganatos betegségek és az idegrendszer károsodása okozhatják. Az orvostudomány mai állása szerint már lehet lassítani a vírus szaporodását, így mérséklődik az immunrendszer károsodása, és a beteg fertőzőképessége is csökken. Minél korábban ismerik fel a HIV-pozitivitást, annál előbb kezdhetik el a fertőzöttek kezelését, így nőhet a tünetmentesen leélt életévek száma.

Magyarországon az elmúlt öt évben évente 119 és 162 között alakult a regisztrált HIV-fertőzöttek száma, több mint háromnegyedük férfi. Az idei év első háromnegyed évében 166 új fertőzést regisztráltak, túlnyomó többségük homo- illetve biszexuális úton fertőződött. Egészségügyi ellátáshoz köthető fertőzés hazánkban már évek óta nem történt. A nyilvántartott HIV-pozitív személyek kétharmadát Budapesten, illetve Pest megyében diagnosztizálták. Magyarországon 1987 és 2012. szeptember 30. között összesen 333-an haltak meg AIDS tünetegyüttes következtében.

Amennyiben úgy gondolja, hogy megfertőződhetett, forduljon orvoshoz! A tünetmentes fertőzött veszélyezteti nemi partnereit, házastársát, születendő gyermekeit. A kezeletlen fertőzés/betegség gyorsabban halad előre, növeli az orvosi beavatkozások számát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.