Osztolykán: Én lettem volna az LMP cigánya

Nem indul Tarlós István ellenében a főpolgármesteri tisztségért Osztolykán Ágnes. Az LMP volt parlamenti képviselője az Indexnek adott interjújában kifejtette: bár pártja támogatásról biztosította, nem akarja, hogy a kampány kizárólag a cigányügyről szóljon.

Az LMP hétvégi kongresszusán nem választottak főpolgármester-jelöltet, a párt széleskörű támogatását élvező Osztolykán Ágnes ugyanis végül nemet mondott a lehetőségre. Mint az Indexnek elmondta: egy baráti beszélgetésen merült fel, hogy ha már a parlamenti képviselőségtől búcsúzott, és deklaráltan a párt oktatáspolitikusaként kívánt tevékenykedni, mégis méresse meg magát Budapesten.

Schiffer Andrásnak, a párt társelnökének megígérte, hogy megfontolja a dolgot, ám amikor a baloldal bedobta Pásztor Alber nevét Miskolcon, minden megváltozott. Osztolykán addig hezitált, szakpolitikusi munkáját felcserélje-e a fővárosi nagypolitika színpadára, de a cigánybűnözőkről tett kijelentéséről elhíresült egykori rendőrkapitány indításával félő volt: innentől csakis a cigánykérdésről szólna minden, és semmi szerepe nem lenne annak, milyen elképzelései lennének Budapest jövőjéről.

A portál kérdésére elmondta: az, hogy Gyurcsányék Pásztort választották, nem lepte meg annyira, mint a közvéleményt. Ahogy fogalmazott: szocialista kormányok idején roma integrációs területen dolgozó osztályvezetőként sokszor tapasztalta, hogy „a hátuk közepére sem kívánták, hogy a romákkal foglalkozzanak”. Sőt, még a Lévai Katalin vezette esélyegyenlőségi tárca tisztviselőjeként is érte cigányozás - a minisztériumon belül.

Bár Pokorni Zoltánt és Hiller Istvánt sem a bőrszíne, hanem az érdekelte, mit gondol az oktatáspolitikáról, az LMP az egyetlen párt, amelyik nem díszcigányt ültetett a parlamentbe - jelentette ki Osztolykán. Ráadásul ezek a képviselők most, a Pásztor-ügy kapcsán is mélyen hallgatnak.

„Én az elmúlt négy évben az LMP-nek nem a cigánya voltam. Hanem az oktatáspolitikusa” - szögezte le Osztolykán Ágnes, aki szerint ráadásul ma Magyarországon nem lehet valaki egyszerre cigány és főpolgármester vagy kormányfő.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.