Osztályfőnöki órát tartanak a kormányhivatalok

Hivatalok napja elnevezéssel országszerte nyílt napot tartanak a megyei és fővárosi kormányhivatalok november 28-án - tájékoztatott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A hivatalok jövő csütörtökön rendhagyó osztályfőnöki órával, fogyasztóvédelmi bemutatóval, ingyenes gépjármű-állapotfelméréssel, soron kívüli vizsgáztatással és sok más színes programmal várják az érdeklődőket 10 és 17 óra között. A kormányhivatalok ügyfélszolgálatai reggel 8-tól este 8 óráig, hosszabb nyitva tartással fogadják az ügyfeleket.

A KIM közleménye szerint a nyílt napon a kormányhivatalok a kormánymegbízottak vezetésével kívánják bizonyítani, hogy a hivatali élet sokrétű és sokszínű. Ebben számos ismert sportoló és művész is segítséget nyújt: Győrben például az Audi ETO KC tagjai vesznek részt az eseményeken, míg Csongrád megyében a Szeged Beton vízilabdacsapat tagjai - köztük több világbajnok - válnak ügyintézőkké egy napra az okmányirodában.

A programok egy része a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak szól, akik betekinthetnek a közigazgatás mindennapjaiba, részt vehetnek földmérésen, megismerkedhetnek például a szociális és gyámhivatal, a közlekedési felügyelet és az erdészeti igazgatóság munkájával is. A középiskolások ezeken kívül a munkaügyi kirendeltségeken pályaválasztási tanácsadók segítségével tájékozódhatnak lehetőségeikről.

A nyílt napon a szakigazgatási szervek laboratóriumai is kinyitják kapuikat: több megyeszékhelyen, köztük Győrben, Kecskeméten, Veszprémben is látogathatók lesznek az élelmiszerbiztonsági, növény- és talajvédelmi, népegészségügyi laborok.

A kormányablakok indulásuktól fogva reggel 8-tól este 8-ig tartanak nyitva, de november 28-án a többi kormányhivatali ügyfélszolgálat, így például az okmányirodák és a földhivatalok is meghosszabbított nyitva tartással állnak az állampolgárok rendelkezésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.