Őszödi beszéd: a bíróság elmarasztalta Szabó Bálintot

Megsértette Szili Katalin személyiségi jogait Szabó Bálint, amikor – először a Heti Válaszban, majd több más médiumban – arra utalt, hogy a politikusnő részt vett az őszödi beszéd kiszivárogtatásában. Ezért a Szegedi Törvényszék 1,5 millió forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte Szabót, továbbá arra, hogy nyilvános bocsánatkérést tegyen közzé a Heti Válaszban, az M1 csatorna Az este, valamint az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A bíróság Szabót eltiltotta a további jogsértéstől.
A Heti Válasz-interjúban Szabó azt állította: 2006 nyarán találkozott az MSZP három felső vezetőjével, a keresztnevük Katalin, Imre és Ferenc, Rózsa-Flores Eduardo budapesti, Eötvös utcai lakásában. A három politikus egy hangfelvételt hallgatott meg – ebben Szabó az őszödi beszédre ismert. A visszhangokból akkor is egyértelmű volt, hogy az olvasók a keresztnevekből Szili Katalinra, Szekeres Imrére és Baja Ferencre ismernek. Szili Katalin polgári pert indított Szabó ellen. A bíróság Szabó Bálint indítványára személyesen meghallgatta mindhármukat. Mindannyian tagadták, hogy jártak volna az említett lakásban, illetve bármi közük is lenne az őszödi beszéd kiszivárogtatásához.

Szekeres Imre a hétfői tárgyaláson kitalált, minden alapot nélkülöző, mákonyos történetnek nevezte a Szabó által előadottakat. Elmondta: akkoriban honvédelmi miniszterként védett személy volt, a kormányőrség nyilvántartásából ki lehetett volna kérni, hogy éppen hol tartózkodott a Szabó által említett időben – erre azonban kísérletet sem tett senki. Szekeres szerint voltak politikai ellentétei Gyurcsány Ferenccel, de sohasem ártott volna annak a pártnak, amelynek alapítója, és amelyben több mint 20 évet politizált. Szekeres is visszautasította Szabónak azokat a kérdéseit, amelyek nem a konkrét ügyre, hanem az őszödi beszéd kiszivárgásának egyéb körülményeire vonatkoztak.

A bíróság az ítélet indoklásában kifejtette: igaz, hogy a Heti Válaszban megjelent interjúban Szabó csak keresztneveket említett, de az ügyben tett nyilatkozatai egy láncolatot alkottak, és az M1 műsorában ki is mondta Szili Katalin nevét, amikor a riporter egyik kérdésére azt felelte: majd meghívja Szili Katalint egy kávéra. Onnantól kezdve egyértelmű lett, hogy kiről van szó. Az ítélet indoklása szerint Szabó nem véleményt mondott, hanem valótlant tényt állított Szili Katalinról, ezt pedig a közszereplők sem kötelesek eltűrni. A bíró eltekintett attól is, hogy Szili Katalinnak tételesen bizonyítania kelljen, pontosan milyen és mekkora kár érte őt Szabó nyilatkozata miatt.

Szabó Bálint az ügy második tárgyalási napján, május 19-én azt mondta az újságíróknak: hangfelvételekkel rendelkezik az általa előadott történet bizonyítására. Az ítélethirdetés után közölte: nemcsak fellebbez, hanem feljelentést is tesz ismeretlen tettes ellen hamis tanúzás miatt. (Az ítélet a fellebbezés miatt nem jogerős.) Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy miért nem mutatta be az ígért hangfelvételeket, hogy cáfolja Szili, Baja és Szekeres vallomásait, azt felelte: nem biztos benne, hogy nem követne-e el bűncselekményt a hangfelvétel nyilvánosságra hozásával. Hozzátette: a másodfokú eljárásban majd bemutatja a felvételeket. Baja Ferenc a május 19-én tett tanúvallomásában erre is utalt, amikor azt mondta: nem létezik ilyen bizonyíték, mert nem történt meg az, amit Szabó állít.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.