Oszkó szerint Róna blődségeket írt róla

A rólam írott blődségeket, miszerint például hogy én bármilyen módon részt vettem volna a devizahitelezés elterjesztésében, pláne szentesítésében, olyan mértékű blődség, ami igencsak lecsökkenti ennek a búcsúüzenetnek az értékét és hitelét, hiszen ilyen alaptalan vádaskodásokat eddig legfeljebb a Fidesz pártkatonái engedtek meg maguknak – reagált a Facebookon Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter Róna Péter szavaira.

"Sajnálom Róna Péter távozását és ilyetén indulatos kirohanását, különösen, mert korábban kiegyensúlyozott beszélőviszonyban voltunk, s nem is támadott ilyen méltatlan és személyeskedő sértegetésekkel. Nehéz megérteni, hogy mi változott azóta, azon kívül, hogy érdemi beszélgetést kellett volna kezdeni valamiféle együttműködésről és mindenkinek félre kellett volna tenni egyéni ambíciókat. A rólam írott blődségeket, miszerint például hogy én bármilyen módon részt vettem volna a devizahitelezés elterjesztésében, pláne szentesítésében, olyan mértékű blődség, ami igencsak lecsökkenti ennek a búcsúüzenetnek az értékét és hitelét, hiszen ilyen alaptalan vádaskodásokat eddig legfeljebb a Fidesz pártkatonái engedtek meg maguknak. Remélem eljön még a higgadság és a párbeszéd ideje" – reagált a Facebookon Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter Róna Péter szavaira.

A neves közgazdász lemondott az LMP pártalapítványának társelnöki posztjáról és – mint azt lapunk Ezt így hogy? blogjával közölte – hátat fordít a magyar közéletnek is, mert nem érti, hogy mi történik a Kárpát-medencében. A közgazdász azt az álláspontot képviselte, hogy az LMP-nek igent kell mondania az Együtt 2014-gyel való együttműködésre, azt viszont semmi sem indokolja, hogy csatlakozzon is a mozgalomhoz.

Schiffer Andrásnak írt levelében, melyben bejelentette a lemondását, azt írta, hogy a magyar gazdaság és társadalom vergődésének fő okát a devizahitelezésben látja. A devizahitelezés megalkotóinak Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert nevezte meg, a banki magatartási kódex megalkotóinak pedig, amely szerinte "végtelen cinizmussal nem, hogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a „terméket”", Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert tartja. Hozzátette, hogy ezzel kapcsolatban önkritikát várt volna Bajnai Gordontól, de ezt találkozásuk során nem tapasztalta. Felidézte, hogy azt is kérte Bajnaitól, hogy ne küldjenek az LMP-kongresszus előtt néhány nappal egy csatlakozásiszerződés-tervezetet, hiszen egy bázisdemokrácia számára ez egy kezelhetetlen helyzetet idéz elő. Erre szerinte a volt miniszterelnök úgy reagált, hogy ez már eldőlt. Erre írta Róna, hogy "már megbántam, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartottam az együttműködést ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával". Oszkó Péter ezekre reagált fenti soraival.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.