Összefogás: legyen kormányzati felelőse a választás lebonyolításának!

A baloldali összefogás követeli, hogy legyen kormányzati felelőse az országgyűlési választás lebonyolításának.

Baja Ferenc, az MSZP kampányfőnök-helyettese pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: a rendszerváltás óta egy választás alkalmával sem volt érdemi szakmai, informatikai vagy jogi probléma, a rendszer jól, átláthatóan működött.

Szerinte ezzel szemben most jogi bizonytalanság van, a közigazgatási és jegyzői kart nem készítették fel megfelelően, az informatikai rendszert nem tesztelték, auditálták és véglegesítették.

Kifejtette: a szervezeti széttagoltság miatt nincs kihez fordulni panasszal, a Nemzeti Választási Iroda elnöke nem tudja összefogni a választás lebonyolításáért felelős intézmények munkáját.

Míg korábban a belügyminiszter felelt a választás lebonyolításért és a Belügyminisztériumban egy államtitkár felügyelte a választási rendszert, most az informatikai hálózatért felelős Nemzeti Infokommunikációs Zrt. a fejlesztési minisztérium, a személy- és lakcímnyilvántartót működtető Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) a közigazgatási és a belügyi tárca irányítása alá tartozik, míg egy új választási szoftverért az IdomSoft Zrt. állami cég felel - mondta.

Baja Ferenc szerint így a választási rendszer működésének nincs kormányzati felelőse.

A szocialista politikus követelte, hogy - a listát állító pártok szakembereinek részvételével - végezzék el a választási informatikai rendszer tesztelését és auditálását, majd rendeljenek el konfigurációs és rácsatlakozási tilalmat, hogy csak erre felhatalmazott közigazgatási szereplők férjenek hozzá, zárt adatkezeléssel és naplózással.

Ellenkező esetben - folytatta - a választás napján "kívülről hozzáférhetnek az adatbázishoz (...), és a választáson megjelentek listáját összevethetik például a Kubatov-listával", ami jelentős és törvénytelen előnyt biztosítana a kormánypártoknak.

Az MSZP-t irányító országos választási bizottság tagja szerint aggályos, hogy a KEKKH-n belül Tekler Vilmos volt helyettes államtitkár vesz részt a választási rendszer kiépítésében, aki "2002-ben felügyelőbizottsági tagként rendelte meg" az ötmilliárd forintos stadionbeléptető rendszert, amelyet végül nem helyeztek üzembe.

Tekler Vilmos korábban soha nem foglalkozott választási kérdésekkel, választási informatikával - közölte Baja Ferenc.

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt fővárosi választmányának vezetője elmondta: az Összefogás állampolgári monitoring rendszert hoz létre. A választással kapcsolatos - személyesen, telefonon vagy interneten érkező - panaszokat összegyűjtik, kivizsgálják és továbbítják az illetékeseknek. Arra kérte a választókat, jelezzék, ha problémát vagy visszaélést tapasztalnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.