Ennyit az összefogásról: logóhasználaton veszekszik az ellenzék Komáromban

Egy "kétes hírű vállalkozó" jelölése miatt tört ki a balhé, most épp azon rugóznak, hogy ki engedte meg a PM-embléma használatát a DK-nak.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) elnöksége szerint a Demokratikus Koalíció (DK) és a Független Civilek Komáromért Egyesület (FCKE) jogosulatlanul használja a párt logóját, ezért a helyi választási bizottsághoz fordulnak. A DK azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a logókat az Együtt pártigazgatója bocsátotta rendelkezésükre. Az Együtt azt állítja, hogy figyelmeztettek: a logó használatához külön engedély kell a PM-től.

A PM elnöksége közleményben tudatta, hogy nem adtak engedélyt a párt logójának használatára, s azzal, hogy a DK és az FCKE megjeleníti a szóróanyagain, megtéveszti és befolyásolja a választókat.

A PM jelöltjei egytől egyig elszámoltathatók, tiszta és átlátható politikát szeretnének, így nem támogathatnak egy olyan listát, amelyen Horváth Zsolt "kétes hírű vállalkozó" első helyen szerepel - fogalmaztak közleményükben.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője az MTI-nek úgy reagált: az Együtt és a PM logóját az Együtt pártigazgatója bocsátotta rendelkezésükre azzal, hogy használják. Különösnek nevezte, hogy a megyei listán a jelöltek Együtt néven szerepelnek, egy pártként, de a plakátokon az Együtt és a PM logója is látható. Ez akár a választók megtévesztéseként is értékelhető - tette hozzá.

Horváth Zsoltra utalva kijelentette: a kifogásolt jelölt szeptemberi keltezéssel érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik. "Ha ez az akció azért van, mert megromlott az Együtt és a PM viszonya, arról nem a DK tehet" - jegyezte meg Gréczy Zsolt.

Az Együtt sajtóosztálya csütörtök esti, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Együtt pártigazgatója szeptember 3-án kelt levelében külön felhívta Halász Károly komáromi polgármesterjelölt figyelmét arra, hogy a PM-től külön engedélyt kell kérnie a logó használatára.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.