Összecserélték a csöveket a műtőben, meghalt a beteg

Feltehetően érdemi gázpróba nélkül vették át a felújított kisműtőt a mosonmagyaróvári kórházban, ezért egy asszony altatás közben meghalt. Az engedélyezések körül nagy a káosz.

Négy ember ül a vádlottak padján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Műszaki szakemberek, akik részesei voltak annak az uniós projektnek, amelynek során két éve Mosonmagyaróváron felújítottak három műtőt. A nőgyógyászati kisműtőben összecserélték a gázokat, és egy idős asszony meghalt.

Kedden tanúkat hallgatott meg a bíróság. Megszólalásaikból kiderült, hogy a kórházi felújítások ellenőrzése, átvétele körül nagy a zűrzavar, kevesen tudják, milyen feltételekkel lehet üzembe helyezni az új műszereket. Az első beteget operáló főorvos azt mondta: nőgyógyászként nem dolga műszaki szempontból vizsgálni a műtőt.

Az altatóorvos ellenőrizte, hogy a csőből megfelelő nyomással érkezik-e a gáz. Érkezett, de nem oxigén, hanem az altatás fenntartásához használt dinitrogén-oxid. Ám ezt szaglás után nem lehet megállapítani. Az orvos hamar érzékelte, hogy az idős nő szervezetének oxigénellátása csökken. Negyven percig próbálkoztak az újraélesztéssel, de a beteg meghalt; infarktust állapítottak meg nála.

Másnap egy fiatal nőt operáltak ugyanott. Pár perccel a műtét kezdete után a páciens ellilult, ám miután az altatóorvos lekapcsolta a gázcsőről, és kézi lélegeztetővel táplálta belé az oxigént, megmenekült. A második eset után jöttek csak rá, hogy a műtőben rosszul kötötték be a csöveket.

A vádirat szerint a kivitelezésben részt vevő műszaki szakemberek megszegték a szakmai szabályokat, ahhoz pedig, hogy az okozott hibát kijavítsák, összehangolt munkára lett volna szükség. Az első tárgyalási napon a vádlottak nem vallották magukat bűnösnek. A tárgyalás novemberben folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.