Őrzés nélkül maradhatnak a nemzeti kincsek

Nyílt levélben tiltakozott a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete az ellen, hogy a nemzeti erőforrás tárca azonnali hatályú létszámcsökkentést rendelt el a hozzá tartozó intézményekben.

Azonnali hatályú létszámcsökkentést rendelt el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a hozzá tartozó közgyűjteményeknél és a művelődési intézeteknél, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a lépés ellen nyílt levélben tiltakozott - adta hírül a távirati iroda.

Az MTI megkereste a NEFMI sajtóosztályát, de egyelőre nem kapott választ arra, hogy a tárca milyen elvek szerint döntött a megszorításokról. A távirati iroda birtokába jutott dokumentum szerint az intézmények teljes bérköltségüknek húsz százalékát veszítik el. A KKDSZ szerint a dokumentum "egyen levél", minden intézmény vezetője ugyanazt a szöveget kapta kézhez.

A Réthelyi Miklós által aláírt levélben a többi között az áll, hogy a 2012-es költségvetési törvényjavaslat alapján a tárca azzal számol, hogy a NEFMI háttérintézményeinek létszám-előirányzatai 2012-ben csökkennek, valamint felszólítja az adott intézmény vezetőjét, hogy még az idén kezdje meg a létszámcsökkentést.

A KKDSZ elnöke, Földiák András az MTI-nek elmondta, hogy a hozzájuk eljuttatott adatok alapján úgy kalkulálnak, hogy a húsz százalékos elvonás az Országos Széchényi Könyvtár esetében mintegy száz, a Magyar Nemzeti Múzeum esetében csaknem 70, a Magyar Nemzeti Galériánál 45 dolgozó elbocsátásával jár, de munkatársai húsz százalékától lesz kénytelen megválni a Petőfi Irodalmi Múzeum is. A szakszervezet úgy tudja, a minisztérium az elbocsátásokhoz szükséges végkielégítések összegét sem bocsátja az intézmények rendelkezésére.

A szakszervezet nyílt levélben tiltakozik Réthelyi Miklós "jogilag is megkérdőjelezhető" intézkedése miatt és "súlyos hibának" tartják a kulturális megszorítást. Az MTI-hez eljuttatott levélben a többi között rámutatnak: az intézkedés révén "nemcsak a nemzeti örökség szellemi birtokba vételének a lehetőségei romlanak, de még a nemzeti kincsek puszta fizikai megőrzése is bizonytalanná válik".

A KKDSZ szerint az elbocsátásokkal járó "csekély megtakarítás" nem áll arányban a nemzeti örökség védelmében bekövetkező károkkal. "Követeljük, hogy a jelenlegi válság ideje alatt a szakmailag át nem gondolt kulturális beruházások helyett a kormány először a már meglévő intézmények megfelelő színvonalú alapműködését biztosítsa" - áll a levélben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.