Orwelli jövőt vizionál az Együtt-PM

Ma Magyarországon a gyerek van az iskoláért és nem fordítva, s példátlanul centralizált az oktatási rendszer, amely ijesztő "orwelli" jövőt idéz elénk – állítja az Együtt-PM.

Olyan iskolát álmodtak, amely a gyerekekért van, és gondolkodó, életre való fiatalokat nevel. Ma azonban ettől nagyon távol állnak az Orbán-kormány "emberkísérlete" miatt – mondta Szelényi Zsuzsa független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM politikusa vasárnap a budapesti Egyetem téren, alternatív tanévnyitó beszédében.

Az ellenzéki politikus szerint a mostani rendszerben a tanárokat és a diákokat is fegyelmezéssel próbálják rendre oktatni, és a gyermek elvész ebben a "katonai táborban". Az Orbán-rezsim fél a tudástól – jelentette ki Szelényi Zsuzsa, hozzátéve: az Együtt-PM hisz a abban és annak erejében.

Kifejtette, céljuk, hogy a gyerekeket minél tovább az iskolában tartsák, mert a társadalmi felemelkedés kulcsa az oktatás, és így nem kiszolgáltatott közmunkásokat nevelnek, hanem tevékeny polgárokat, akik megállnak a saját lábukon.

– Nem szeretnének visszatérni ahhoz a rendszerhez, amikor mindenkinek egyforma köpenye és könyve volt, mert minden gyerek más – jegyezte meg, hozzáfűzve, vissza akarják adni az iskolavezetés önállóságát is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.