Örüljön tanár úr, hogy még nem vertük meg!

Fogházbüntetéstől próbára bocsátásig terjed hat egykori szakképző iskolás diáknak a büntetése, amit pénteken szabott ki rájuk a Székesfehérvári Városi Bíróság. Az első fokon elítélt kamaszok fél éven keresztül valósággal terrorizálták a Szent István Szakképző Iskola tanulóit és tanárait. A magyar közoktatás történetében első alkalommal fordult elő, hogy heteken át rendőrök járőröztek egy iskola folyosóin.

Az első fokú ítélet szerint a négy főkolompos egy év tíz hónaptól egy év hat hónapig terjedő – fiatalkorúak fogházában letöltendő – szabadságvesztést kapott, két társuk megúszta próbára bocsátással. A bíró az ítélet indoklásában kiemelte, hogy ugyanezekért a bűncselekményekért nagykorú elkövetők hosszú évekig tartó börtönbüntetést szoktak kapni.

Az ügyészség összesen 20 bűncselekménnyel vádolta meg a fiatalkorú elkövetőket, ezeket a bíróság mind bizonyítottnak találta. A sértettek – mintegy kéttucatnyian – kivétel nélkül a vádlottak iskolatársai voltak, valamennyi atrocitásra az intézmény falain belül került sor.

A bűnlajstromban főként erőszakos bűncselekmények szerepelnek – lopás, rablás, zsarolás, kényszerítés, garázdaság –, amiket a legtöbb esetben egyszerre ketten-hárman követtek el. A tárgyaláson kiderült, hogy a horrorisztikus eseményekre hónapokon át azért nem derült fény, mert a sértett diákok annyira féltek az agresszív társaiktól, hogy hosszú időn keresztül sem a szüleiknek, sem a rendőrségnek nem mertek szólni a folyamatos atrocitásokról. A félelmükre jellemző, hogy a sértettek közül többen is sokszor inkább az igazolatlan hiányzást választották, csak ne kelljen találkozniuk a vádlottakkal. Az áldozatok közül többen – az őket ért sérelmekre hivatkozva – később kiléptek az intézményből, és más iskolákba iratkoztak át.

A most elítélt egykori tanulók tavaly ősszel különböző osztályokba jártak, a szünetekben csoportokba verődve a folyosókon és az osztálytermekben vadásztak az áldozataikra, akiktől leggyakrabban pénzt követeltek. Néha megelégedtek 200 forinttal, máskor 1500-2000 forintot csikartak ki tőlük. Nem vetették meg a márkás pólókat, cipőket, a mobiltelefonokat és a zenelejátszókat sem, a legértékesebb zsákmányuk pedig egy 37 ezer forintot érő arany nyaklánc volt.

Ha valaki megpróbált ellenállni, veréssel fenyegették meg, ha ezzel sem értek célt, akkor valóban jött a testi fenyítés. Az elkövetők egyetlen áldozatuknak sem okoztak nyolc napon túl gyógyuló sérülést, ám számos esetben ököllel arcon vagy gyomron ütötték, illetve megrugdosták azokat, akik nem engedelmeskedtek nekik. A tárgyaláson kiderült az is, hogy a vádlottak nem csupán kifosztották a diáktársaikat, de igyekeztek folyamatosan félelemben tartani, megalázni őket.

Az eljárás során az is kiderült, hogy a tanárok ugyan nem tudtak az egyes konkrét bűncselekményekről, ám azzal tisztában kellett lenniük, hogy súlyos fegyelmi problémák vannak az iskolában. Az egyik tanúként meghallgatott pedagógus például elmondta, hogy egy alkalommal az általa tartott óra kellős közepén felállt az egyik vádlott, és azt mondta: „Mit szól, milyen jók vagyunk ma, még meg sem vertük a tanár urat!” Ez mintha jeladás lett volna a többieknek, a diákok az óra végéig székeket dobáltak egymáshoz, miközben a tanár nem tudta megfékezni az indulatokat, ugyanakkor a kollégáitól sem kért segítséget.

Amikor tavaly decemberben egy folyosói verekedés után az iskola rendőri segítséget kért, a kaotikus állapotokkal szembesülő hatóság rendőröket vezényelt az iskolába, akik heteken át járőröztek a folyosókon, hogy fenntartsák a rendet. Az akkor megindult nyomozás eredményeként a most elítélt diákokat hamar kiemelték az intézményből, így néhány héten belül megnyugodtak a kedélyek.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: a szerencsének köszönhető, hogy a sorozatos erőszakos bűncselekmények következtében egyik áldozat sem szenvedett súlyosabb sérüléseket.

Az iskola és a tanárok felelősségét a bíróság nem vizsgálta, mint ahogy a büntetőeljárásban nem került szóba az a tény sem, hogy a most elítélt diákok a Szent István Szakképző Iskola speciális tantervű, úgynevezett felzárkóztató osztályaiba jártak. Az intézményt fenntartó önkormányzat még 2008-ban nyert el egy pályázaton 400 millió forintot egy olyan oktatási program megvalósítására, amelynek keretében az intézményben 16 évesnél idősebb, de még tanköteles korú, jórészt cigány származású fiatalokat juttathatnak szakmához. A történteket azonban téves lenne romaproblémaként beállítani, mivel az elkövetők és az áldozatok között egyaránt akadtak roma és nem roma diákok.

A fehérvári önkormányzat vizsgálatot indított, amely kiderítette, hogy a speciális pedagógiai tervet nem készítették elő kellően, így nem csoda, hogy a bűncselekmény-sorozat hatására számos módosítást hajtottak végre a szakmai programon. Ma már nyugalom van a Szent István Szakképzőben, ami részben a változtatásoknak, részben pedig annak köszönhető, hogy a bűncselekmények elkövetőit kiemelték az iskolából.

A pénteken meghozott elsőfokú ítélet két vádlott esetében vált jogerőssé, ketten fellebbeztek, négy fiatal ügyében pedig az ügyész kért három nap gondolkodási időt.

Rendőrök az iskolában
2010. december 8. A székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakképző Iskolája, ahol az egy héttel korábban történt verekedések miatt állandó rendőri ellenőrzést tartanak. 2010.12.08. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.