ORTT: drasztikusan csökkent a panaszok száma

Drasztikusan csökkent a médiahatóság panaszbizottságához beadott kifogások száma a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához és 2009 korábbi negyedéveihez képest is - közölte Buczkó Péter, a testület soros elnöke.

Az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) július 1. és szeptember 30. között beérkezet panaszok száma idén 14, míg tavaly 26, tavalyelőtt pedig 42 volt. A számottevő csökkenés mögött Buczkó Péter, az ORTT soros elnökének meglátása szerint a társadalomnak a politikától való elfordulása áll.

Másik okként azt hozta fel, hogy "az ügyrend a törvényekhez képest túlzott mértékben korlátozza a panaszbizottság eljárási jogosultságát". A szám csökkenésének további indokaként említette, hogy "a nézők, a hallgatók nem rendelkeznek megfelelő  ismeretekkel a panaszok eljárásaival kapcsolatban", amelynek felszámolására egy tájékoztatási kampányt kellene indítani.

A panasszal élők fele magánemberként, másik fele civil szervezetként fordult az ORTT-hez. A nézők, illetve a hallgatók közül négyen a Magyar Rádióval, négyen az Echo TV-vel, hárman a Magyar Televízióval szemben emeltek panaszt, ezenkívül egy-egy észrevételt kapott a Duna Televízió és a Hír TV, továbbá a Lakihegy Rádió.

A panaszok közül kilencet elutasítottak, egynek helyt adtak, egy elnöki elutasítást (egy úgynevezett határozatot), kettő pedig tájékoztatót kapott. Egy határozat ellen született fellebbezés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.