Orosházára költöztetik a gyermekfalut

Integrált gyermekfalut hoznak létre az izolált intézmény helyett, a kiürülő battonyai ingatlanokat pedig eladják.

Tíz házat vásárolt Orosházán az SOS Gyermekfalvak Magyarország: jövő nyáron ideköltözik az összes gyerek a battonyai SOS gyermekfaluból. A „Holnap faluja" elnevezésű projekt a szervezet stratégiaváltásának első konkrét jele: az izolált intézményből úgynevezett integrált gyermekfalu jön létre. A kiürülő battonyai ingatlanegyüttest eladják, a vevőt még keresik.

Szakmai irányváltást hajtanak végre a magyarországi SOS gyermekfalvak, amelynek keretében az eddig elzárt intézményeket átalakítják: a gyerekek a nevelőszüleikkel együtt kiköltöznek a települések különböző pontjain vásárolt családi házakba, ezáltal gördülékenyebbé válhat a fiatalok társadalmi integrációja – jelentette be kedden Budapesten Gosztonyi Gábor, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa ügyvezető igazgatója.

A sajtótájékoztatón a szakmai koncepcióváltást a „Holnap faluja" elnevezésű, most induló projekten szemléltették. Az eddigi modell szerint például Battonyán egy elzárt helyen tucatnyi családi házban nevelkedtek a gondozásban lévő gyerekek a nevelőszülők és a faluvezető irányításával. Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója elmondta, az új, úgynevezett integrált modellben a gyerekek sokkal intenzívebb kapcsolatba kerülhetnek a külvilággal, hiszen a város különböző pontjain laknak majd hús-vér szomszédokkal körülvéve. A gyerekek képességeit komplex módon feltérképezik, hogy aztán a számukra legmegfelelőbb képzést kaphassák.

Az új modellt azonban már nem Battonyán, hanem Orosházán valósítják meg. Arra a kérdésre, hogy miért van szükség a költözésre, Szilvási Léna azt mondta, Békés megyében egy olyan helyet kerestek, ahol a gyerekek számára fontos szolgáltatások közül a lehető legtöbb megtalálható, és amely könnyen megközelíthető. Megkönnyítette a választást, hogy az orosházi önkormányzat hajlandó szorosan együttműködni a gyermekfaluval, márpedig az integrált modell kialakításának ez az egyik legfőbb feltétele. Hozzátette: az együttműködésből nem szorulnak ki a battonyaiak sem, a rászorulók bekapcsolódhatnak az úgynevezett családmegerősítő programokba.

Magyarországon jelenleg három SOS gyermekfalu működik (Battonyán, Kecskeméten és Kőszegen), ezekben közel 400 gyermek él. Az alapítvány tavaly 1 milliárd 525 millió forintból tartotta fent ezt az intézményrendszert: 682 millió forintot kaptak a külföldi SOS-szervezetektől, 546 millió folyt be a belföldi adományokból és a pályázatokból, az állam pedig 297 millió forinttal támogatta a működtetést.

Gosztonyi Gábor elmondta, 2020-ig jelentősen át kell alakítaniuk az alapítvány finanszírozását, mivel addigra fokozatosan megszűnik a külföldi támogatás. Ez azt jelenti, hogy az eddiginél jóval intenzívebb kampányt kell majd folytatniuk a hazai támogatói kör bővítése érdekében, valamint a jelenlegi 19 százalékról 30-35 százalékra kell föltornázniuk a büdzséjükben az állami támogatás arányát.

Mint a keddi sajtótájékoztatón elhangzott, a „Holnap faluja" projekt megvalósítását az tette lehetővé, hogy az SOS gyermekfalvak 400 millió forintot nyertek el a dániai Velux Alapítványok pályázatán. Ebből a pénzből (és saját forrásból) 250 milliót fordítanak a kiválasztott tíz orosházi családi ház megvásárlására és felújítására. A megújult ingatlanokba jövő nyáron költöznek majd be a gyerekek.

Lapunk kérdésére Gosztonyi Gábor közölte, a kiürülő battonyai ingatlanegyüttest (ha lehet, egyben) értékesíteni fogják, de az eladás részleteiről még nem tudott információval szolgálni, Mint mondta, a hasznosításról egyeztetni kívánnak a battonyai önkormányzattal is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.