Őrizetbe vették Hunvald György erzsébetvárosi polgármestert

Az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt őrizetbe vették Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros szocialista polgármesterét. A fővárosi MSZP lemondásra és párttagsága felfüggesztésére kérte a polgármestert. Hunvaldot átmenetileg a gazdasági alpolgármestere helyettesíti. A VII. kerületi városatyák éppen holnap tárgyalták volna a házeladásokról szóló önkormányzati vizsgálati jelentést, amely mindent rendben talált.

Az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt őrizetbe vették Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros szocialista polgármesterét.

Keresztes Imre főügyész lapunknak megerősítette: a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó bűncselekmények - többek között csalás, csalás kísérlete, hivatalos személy általi vesztegetés, illetve magánokirat-hamisítás - gyanújával, bűnsegédlettel vádolják a polgármestert. Hunvald a gyanúsítás ellen panasszal élt, kihallgatása jelenleg is zajlik.

Mint arról beszámoltunk, a 2003-as, 2004-es ingatlanügyek miatt eddig a polgármesteren kívül 11 gyanúsítottja van; két SZDSZ-es bizottsági elnök (Kardos Péter és Gál György), az ingatlanokra a piacinál alacsonyabb árat megállapító értékbecslő és az önkormányzati házakat megszerző, majd azokat külföldi befeketőknek strómancégek alapítói. A két bizottsági elnök és az értékbecslő jelenleg is előzetes letartóztatásban van, a többiek szabadlábon védekeznek.

Csalás, hamisítás, kötelességszegés bűnszövetségben

A gyanú szerint Gál György a csalást, vesztegetést, magánokirat-hamisítást és hivatalos személy általi kötelességszegést bűnszervezetben követte el, egy ismert kerületi vállalkozó (Nagy György, a kerületi önkormányzati lakásépítő cég korábbi résztulajdonosa) és az ingatlanértékbecslő segítségével, szervezetten és összehangoltan, ügyletenként velük külön-külön egyeztetve, rendszeres haszonszerzésre törekedve követte el.

A gyanú szerint a vállalkozó szemelte ki a hasznosítható ingatlanokat, amelyekre olykor akár a piaci árnál százmillió forinttal alacsonyabb értéket állapított meg az értékbecslő. Az e szakvélemény alapján készült előterjesztést Gál vitte be bizottsági elnökként a VII. kerületi képviselőtestület elé, amely a házeladásokról általában pályázat mellőzésével, zárt ülésen döntött. Az ingatlanokat így megszerző strómancégek (amelyekben ügyvédek, illetve a két bizottsági elnök és a vállalkozó barátnői, ismerősei ültek) üzletrészeit ezután off-shore cégek közbeiktatásával külföldi befektetők szerezték meg.

Milliárdos kár érhette a kerületet

A főügyészség összesen 14 önkormányzati tulajdonban lévő épület eladása miatt nyomoz. A gyanú szerint az önkormányzatot csaknem egymilliárd forint kár érte, Gál pedig összesen 300 millió forint kenőpénzhez juthatott.

Az MSZP fővárosi elnöksége azt kéri Hunvald Györgytől, mondjon le fővárosi közgyűlési tagságáról, és amíg tisztázódik ügye, függessze fel párttagságát - tudatta lapunkkal az elnökség nevében Burány Sándor. Az MSZP budapesti elnöksége megdöbbenéssel értesült a polgármester őrizetbe vételéről, és bízik abban, hogy a kerületvezető az eljárás során tisztázza magát a gyanú alól - közölte az MSZP fővárosi vezetője.

A fővárosban felborulhatnak a politikai erőviszonyok

Hunvald meggyanúsítása és őrizetbe vétele a fővárosi politikai erőviszonyokra is hatással van; a Fővárosi Közgyűlésben - amelynek a polgármester is tagja - egyetlen fős többsége van az MSZP-SZDSZ-koalíciónak, Hunvald tartós akadályoztatása esetén politikai patthelyzet alakulhat ki, ami veszélyeztetheti Budapest idei költségvetésének elfogadását is, amelyről február végén tárgyalhat a közgyűlés.

Hunvald György 1965-ben született, okleveles agrármérnökként végzett 1989-ben Gödöllőn, majd külkereskedelmi másoddiplomát szerzett. A rendszerváltás után Ausztráliában dolgozott, majd hazatévre bútorok és autók importjával foglalkozott. 1993 óta tagja a VII. kerületi MSZP-nek, 1996 és 1998 között az Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja. 1998-tól már kerületi elnök, Szabó Zoltánt ő váltja a VII. kerületi polgármesteri poszton 2002-ben. Ekkortól gyorsul fel a kerületben az önkormányzat tulajdonában lévő, olykor műemléki védettségű épületek - gyakran nagy vihart kavaró - hasznosítása. Hunvald ezekkel kapcsolatban váltig állítja, hogy törvényesen gazdálkodtak, az ingatlaneladásokkal nem érte kár a kerületet, sőt a házakon még haszonnal is adtak tól.

Mindenki Gyurija lehetett volna főpolgármester-jelölt is

A VII. kerületben korábban nagy népszerűségnek örvendő Hunvald - aki saját bevallása szerint mindenki csak Gyurinak hív Erzsábetvárosban - politikai csillaga azután kezdett emelkedni, hogy 2004-ben, Medgyessy Péter miniszterelnök megbuktatása után elsőként állt ki Gyurcsány Ferenc mellett. Ezt követően még az is felmerült, hogy ő lehet pártja főpolgármester-jelöltje, végül azonban a fővárosi politikában egyre inkább elvesztette súlyát.

Esélyes lett volna a fővárosi frakcióvezetői posztra, de végül nem kapta meg. Városházi forrásaink szerint ennek az az oka, hogy Hunvald az MSZP-ben Budapesten megkerülhetetlennek számító Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes belső ellenzékéhez sodródott (összefogva a Hagyóékkal kevéssé szimpatizáló "régi fővárosi szocikkal", többek között Gy. Németh Erzsébettel és Danielisz Bélával).

A VII. kerületi képviselőtestület egyébként szerdán tárgyalta volna a vitatott ingatlaneladásokról készült önkormányzati vizsgálatról szóló jelentést is, amely az ügyészség által vizsgált házeladásokat törvényesnek és hasznosnak találta. Hunvaldot egyelőre Gergely József (MSZP) gazdasági alpolgármester helyettesíti. Ismételten a VII. kerületi képviselőtestület feloszlatását sürgette Simon Péter, az MDF helyi elnöke. Ehhez 14 képviselő támogatására volna szükség, amelyet eddig nem sikerült megszerezni, bár Simon a feloszlatást már korábban, Gál György bizottsági elnök letartóztatása után is felvetette.

 

 

Hunvald György
Hunvald György
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.