Origo: az OTP győzött egy újabb devizahiteles perben

A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében utasította el egy házaspár fellebbezését, amelyet egy az OTP Bank elleni perben nyújtottak be – számolt be kedden az Origo.

Az adósok azt szerették volna elérni, hogy a bíróság tekintse uzsoraszerződésnek az OTP-vel kötött szerződésüket, és mondja ki, hogy az a jó erkölcsbe ütközik, és ezért érvénytelen. A szolnoki bíróság azonban a bank javára ítélt, így a devizahiteleseknek 100 ezer forint perköltséget is ki kell fizetniük. 

A hírportál azt írja: a hozzájuk eljuttatott törvényszéki ítélet szerint a szerződés egyetlen szempontból sem tisztességtelen; a vételi, eladási árfolyam alkalmazása lehetséges, a közötte lévő árfolyamrés nem költség, a szerződést érthetően fogalmazták meg, és egyik fél sem láthatta előre az árfolyam nagymértékű változását.

Az Origo ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy az úgynevezett árfolyamrés miatt éppen az OTP ellen is született már két jogerős ítélet, "tehát nyilvánvalóan nincs egységes álláspont a hasonló ügyek jogértelmezésében".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.