Origo-botrány: Sáling esélyt sem kapott

Politikai döntés volt Sáling Gergő menesztése az Origo éléről – véli György Péter. A lap alapításában kulcsszerepet játszó médiakutató-esztéta szerint 18 év munkáját nullázták le. A médiafogyasztási szokások változása azonban nem csak ürügy volt, hanem mindennapi probléma – mondta a Kreatív Online-nak adott interjújában.

György Péter, a ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének mostani vezetője volt az Origo megalapításának szellemi atyja. Maga a sikert inkább a szerencsének tulajdonítja: jókor volt jó helyen, és az akkor még Matáv névre hallgató tulajdonos távközlési óriás vezetője, Straub Elek nyitott volt a vállalat identitását megalapozó lépés megtételére.

A Kreatív Online-nak adott interjújában kifejtette, hogy az Origo, amely indulásakor felrúgta az alulról szerveződő magyar internetes közösségek egyeduralmát, sokakat felháborított akkor. Ám a multinacionális cég rengeteg befektetett pénze páratlan lehetőséget adott a független újságírásra, és egészen a Fidesz első kétharmados győzelméig fel sem merült, hogy politikai problémákat okozhat a helyzet.

Az Origo fénykora addig tartott, amíg az emberek elolvasták a hosszú cikkeket – mondja György Péter, aki szerint a Sáling leváltásakor kiadott Telekom-közlemény abban a tekintetben valós volt, hogy a tartalomfogyasztási szokások drámaian megváltoztak az elmúlt években, és az Origo ezzel nem nagyon tudta tartani a lépést. Ő már évek óta szorgalmazta, hogy a lapot vizuális termékként kezeljék, „amely képekből és mozgóképekből áll és emellett vannak szövegek is”.

Szemben a korábbi főszerkesztők ellenállásával, Sáling Gergőnek egyszerűen időt sem adtak, hogy érdemben változtathasson bármin is vezetősége háromnegyed éve alatt. E szempontból a kirúgás a többi körülménytől függetlenül is politikai döntés volt, és mindenképpen a menedzsment kapitális hibáját szenvedte meg Sáling.

Visszatekintve szerencsésnek tartja, hogy őt, mint az igazgatóság tagját a leváltásról meg sem kérdezték, mint mondja, így legalább „egyetlen perc alatt elmehettem innen. Tehetségtelen emberek pár nap alatt gyakorlatilag teljesen értelmetlenül lemészárolták tizennyolc év munkáját.”

A tulajdonos anyacég Deutsche Telekom szerepe kapcsán kifejtette: Németországban a sajtószabadság "birizgálása" megbocsáthatatlan dolog, így ha kiderül, hogy politikai befolyásra történt a vezetőváltás, a cég vállalhatatlan helyzetben találhatja magát odahaza.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.