Óriásira hízott az „olcsóbb állam”

Kettő híján száznál tart a korábban kisebb és olcsóbb államot ígérő Orbán-kormány helyettes államtitkárainak száma - közölte az adatot a Blikk.hu

A lap szerint ráadásul többségükről nem is lehet pontosan tudni, mivel foglalkozik, mert sem a kinevezéseket kihirdető Magyar Közlöny, sem a kormányzati portál nem tesz említést illetékességi területükről.A rekordlétszámért jórészt az Emmi felel, a tárcánál 17 helyettes államtitkár dolgozik. A másik helyszín a Miniszterelnökség, ahol több mint duplájára, 11-ről 26-ra nőtt a számuk.

Ráadásul a korábbi szakmai tisztség mostanra szemmel láthatóan pusztán politikai kinevezéssé kopott, számos, a parlament létszámának csökkentése miatt kihullott képviselőt helyeznek el a helyettes államtitkári székekben. A Blikk példaként említi Koszorús Lászlót, aki a Fidesz egykor sokat szereplő fenegyerekéből lett a fejlesztési tárca  munkatársa. Becsey Zsolt szintén itt volt államtitkár, neki tehát új posztja visszalépést jelent. Puskás Imre pedig honatya és megyei közgyűlési elnök is volt, ebből mostanra a Miniszterelnökség nemzeti örökség védelméért felelős helyettes államtitkári posztja maradt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.