Óriási veszélyről beszél a Jobbik

A Jobbik szerint a párt a garancia arra, hogy a magyar föld ne kerüljön oligarchák, külföldiek, spekulánsok kezébe, hanem kizárólag helyi közösségek használatában maradjon.
Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján óriási veszélynek nevezte, hogy májusban lejár a külföldiek földvásárlási moratóriuma; álláspontja szerint az Országgyűlésnek két hete maradt, hogy olyan törvényt alkosson, ami időben hatályba léphet és megakadályozhatja, hogy a külföldiek "szabad prédaként vessék rá magukat" a magyar földre.

Az ellenzéki politikus emiatt a parlament alakuló ülésének minél előbbi megtartását szorgalmazta. Szólt arról, hogy az elmúlt 5 éves EP-ciklus bebizonyította, hogy a kormánypárti politikusokra nem lehet számítani Brüsszelben, a baloldal pedig legfőképpen Magyarország támadásával volt elfoglalva az Unióban.

Magyar Zoltán szerint Morvai Krisztina vezetésével csak a Jobbik állt ki a magyar emberek mellett az EU-ban, s ezt szeretnék továbbvinni. Hozzátette: ha májusig nem sikerül módosítani a földtörvényt, akkor még nagyobb szükség lesz a képviselők kemény kiállására. Kifejtette: a tőke fejezet alól szeretnék kivetetni a termőföldet, hogy újra speciális jogszabályokkal lehessen védeni.

A jobbikos képviselő bírálta a Fidesz hozzáállását a kishantosi ökogazdasághoz, úgy vélte: az intézet európai értelemben is példás munkát végez és ezt minden eszközzel igyekeznek megvédeni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.