Óriási tüntetésre készül Sándor Mária

Nem fáradnak, a júniusi pedagógus nagygyűlés után, újabb 12 órás gigademonstrációt szervez a Sándor Mária ápolónő nevéhez kötődő mozgalom, a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság július elsején, a Semmelweis napon, a Kossuth téren.

Az este hatkor kezdődő és másnap hajnalban záruló rendezvényen orvosok, nővérek, rokkantak értékelik a kormány teljesítményét az egészségügyben, majd művészek adnak koncerteket. (A szervezők a rendezvény költségeihez civilek adományaira számítanak, és az alábbi számlaszámra: MKB - 10300002-10661471-4902-0014)

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Kommunikációs trükknek nevezte csütörtök reggel a Klub Rádióban Sándor Mária a kormányzat által az utóbbi hónapokban belengetett egészségügyi béremeléseket. A fekete ruhás nővér a Reggeli Gyorsban arról beszélt, hogy bár a szavak szintjén folyamatosan nő a béremelés mértéke és az arra szánt összeg, ez a valóságban a bérekben nem jelentkezik.

Arról, hogy 2019-re megkétszereződhet az egészségügyi szakdolgozók bére, a kormány négyéves béremelési programban emelné a fizetéseket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az egészségügyi szakdolgozók országos kongresszusán beszélt. Mint mondta: első lépésként még idén 25 százalékkal emelkedne a szakdolgozók fizetése.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.