Orgazdasággal gyanúsítanak egy kőszegi önkormányzati képviselőt

Orgazdasággal - lopott cigaretta megvételével - gyanúsít a rendőrség egy kőszegi önkormányzati képviselőt.

Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a gyanúsítottat a kőszegi rendőrök őrizetbe vették, majd néhány óra elteltével szabadon engedték, a férfi az ellene indított büntetőeljárás során szabadlábon védekezhet - mondta az alezredes.

A Vas Népe pénteki számában közölt értesülés szerint egy szocialista önkormányzati képviselőt gyanúsítanak orgazdasággal. A kőszegi képviselő-testületnek két szocialista párti tagja van, Táncsics András és Rába László, utóbbi a párt kőszegi szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő, tehát neki mentelmi joga van, ellene nem indulhatott közvetlen módon eljárás. Az MTI információja szerint az önkormányzati képviselőre egy betöréses lopás kapcsán azért terelődött az orgazdaság gyanúja, mert vásárolt a bűncselekményből származó cigarettából.

Rába László közleményben sérelmezte, hogy a Hír TV a Magyar Nemzetre való hivatkozással csütörtökön szalaghírben és szóbeli híradásában azt közölte, hogy a rendőrség az MSZP kőszegi szervezetének elnökét előzetes letartóztatásba helyezte. "A valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Szocialista Párt Kőszegi Szervezetének elnöke Rába László, aki ellen nem folyt és nem folyik semmiféle rendőrségi eljárás" - írta az országgyűlési képviselő, aki a párt egyéni országgyűlési-képviselőjelöltje a 3. számú kőszegi központú választókerületben. Rába László közölte: helyreigazítást kér a Hír TV-től és jogi lépéseket is fontolóra vesz.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.