Orbánékkal tárgyal Paksról az orosz külügyminiszter

A kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről, valamint olyan nemzetközi kérdésekről fog szerdai budapesti munkalátogatása alkalmából tárgyalni Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, mint Oroszországnak a NATO-hoz és az EU-hoz fűződő viszonya.

Az orosz külügyminisztérium hétfői közleményében tudatta, hogy Lavrovot fogadja Orbán Viktor miniszterelnök és meghívója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A felek megvitatják a kétoldalú kapcsolatok "helyzetét és perspektíváját, és kijelölik a következő lépéseket a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés megőrzése és erősítése érdekében az Egyesült Államok és az EU által kierőszakolt »szankcióháború« körülményei között".

Az orosz külügyi tárca szerint a budapesti megbeszéléseken többek között áttekintik a paksi atomerőműnek a Roszatom orosz állami vállalat részvételével történő bővítésének projektjét. A moszkvai közlemény szerint a magyar vezetés többször megerősítette, hogy Budapest továbbra is ennek további megvalósítására összpontosít, számításba véve annak alapvető fontosságát az ország energiaellátása szempontjából.

A tárgyalásokon megvitatják többek között az ukrajnai helyzetet, a nemzetközi terrorizmus ellen Szíriában és Irakban folytatott küzdelmet, Oroszországnak a NATO-val és az EU-val fenntartott viszonyát, valamint az európai migrációs válság kérdéseit. "Az orosz-magyar külpolitikai párbeszédet a kölcsönös megértés jelentős foka jellemzi, amely azon alapul, hogy a jelenkor legélesebb kérdéseinek moszkvai és budapesti megközelítése hasonló vagy egybecsengő" – tette hozzá az orosz külügyminisztérium.

A látogatás idején Szergej Lavrov a budapesti Szabadság téren megkoszorúzza a Magyarországot a nácizmus alól felszabadító szovjet katonák emlékművét. Magyarországon mintegy 200 ezer elesett szovjet katonát hantoltak el, mintegy 1200 katonai temetőben.

Az orosz külügyi tárca sajtóosztálya emlékeztetett rá, az elmúlt években rendszeressé vált a legmagasabb szintű politikai kapcsolattartás a két ország között: Orbán Viktor február 17-én járt Moszkvában, Vlagyimir Putyin orosz elnök egy évvel korábban Budapesten. A magyar kormányfő 2015. augusztus 9-én Kazanyban találkozott Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnökkel a vízi sportok XVI. világbajnoksága alkalmából.

Lavrov legutóbb 2013. május 2-án és 3-án járt munkalátogatáson a magyar fővárosban. Szijjártó Péter 2015. október 21-én járt Moszkvában, s ugyanilyen keretek között tavaly május 9-én részt vett a második világháborús győzelem napján a nemzetközi ünnepélyes megemlékezésen. A két külügyminiszter a budapesti Putyin-látogatás és az EBESZ-külügyminiszterek tavaly decemberi belgrádi tanácskozása idején is találkozott egymással.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.