Orbánékat lassan kezdi érdekelni ez az internet nevű izé

Az internetadó ötlete lekerült a napirendről, internetes nemzeti konzultáció viszont lesz. A kormány kíváncsi rá, hogy az emberek mit gondolnak az internet szabályozásáról, ezért megkérdezi őket, hogy milyen szabályokat szeretnének. A véleménykérés – először a majdani konzultáció kérdéseiről – februárban indul.
Az első körben, csütörtök délután a konzultációról konzultáltak: Deutsch Tamás, az internetes nemzeti konzultáció levezénylésével megbízott miniszterelnöki biztos beszélgetett a legnagyobb hírportálok újságíróival arról, hogy mit gondolnak a kormány terveiről. Mint kiderült, egyelőre nem sokat, mivel nem ismerik a terveket, Deutsch viszont többször, határozottan leszögezte, hogy nincsenek is tervek, a kormánynak nincs szabályozási koncepciója, és ezúttal valóban a véleményekre kíváncsi.
Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A miniszterelnöki biztos szerint egyelőre senki sem tudja, hogy mik lesznek a konzultáció kérdései, és ez a legnagyobb dicséret, ami az eszmecseréről elmondható. Február 3-án beüzemelik az internetkon.hu honlapot, amely a konzultáció fő fóruma lesz, és itt bárki tehet majd javaslatot (névtelenül is) arra, hogy mit kérdezzenek az emberektől az internet kapcsán. Deutsch szerint elsősorban fogyasztóvédelmi, versenyképességi és az internet szabadságát érintő dilemmák feszítik a társadalmat, legalábbis az utóbbi években más országokban lezajlott hasonló konzultációk tapasztalatai szerint.

A kormánynak azért kell foglalkoznia a témával, mert többek között uniós kötelezettségek miatt hamarosan döntésekre kényszerül – például a minden háztartáshoz eljuttatandó szélessávú internetkapcsolat ügyében –, és szeretné előtte megismerni a lakosság véleményét. Arra nézve persze nincs garancia, hogy ezt a véleményt figyelembe is veszik – ahogy Deutsch fogalmazott, jogi kötelezettség e téren nem terheli a végrehajtó hatalmat –, de „a politikai bölcsesség azt diktálja", hogy hallgassanak a többség véleményére.

A jelenlegi elképzelések szerint egy 15-20 egyértelmű, eldöntendő kérdésből álló online kérdőívet állítanak majd össze, amelyet az interneten tölthetnek ki a 14 éven felüli állampolgárok, várhatóan a nyár folyamán. A miniszterelnöki biztos azt ígéri, hogy a válaszok alakulását napi frissítésben lehet majd követni, és azt is átláthatóvá teszik, hogy milyen kérdésjavaslatok közül választották ki az embereket leginkább érdeklő tételeket – a végső kérdéssort viszont mindenképpen a kormány fogja majd jóváhagyni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.