Orbánék ajándéka: az istenek a fejünkre ejtik dolgukat
Személyre szóló alaptörvénye lehet bárkinek, aki igényli azt a lakóhelye szerinti polgármesteri hivatalban, körjegyzőségen vagy a kormányablakoknál – adta hírül a kormányzati portál, amely szerint az alaptörvényt – na ki más? – Kövér László, az Országgyűlés elnöke személyes aláírásával a Magyar Közlöny különkiadásaként lehet igényelni. Ezzel együtt a kormány arra kéri az önkormányzatokat, hogy szeptembertől lehetőség szerint a polgármesteri hivatalban, az ügyfélszolgálatukon állítsanak fel egy asztalt, az úgynevezett „alaptörvény asztalát”, ahol az állampolgárok egy adatlap kitöltésével személyre szólóan kérhetik az új alkotmány névre szóló kézbesítését.
Ez már döfi, biccenthetünk elégedetten, van új alaptörvényünk, büszkék lehetünk rá, kérjük, igényeljük, terjesszük, s lám, Rogán Antal, ez a fölvilágosultnak látszó belvárosi polgármester már föl is állíttatta az alaptörvény asztalát, reméljük szép, díszes, az eseményhez – ó, Istenem, nevezzük hát aktusnak – méltó, olyan, ahol bárki igényelhet.
Így kell ezt csinálni.
És lám, mennyire elegáns az eljárás, hiszen a Kövér László aláírásával megszentelt alapokmányhoz díjmentesen lehet hozzáférni, mert kormányunk a terjesztéssel összefüggő költségekre nettó 50 millió forintos költségkeretet biztosít.
Ebből viszont az következik, hogy kormányunk nem számít túl sok megrendelőre, ami vagy a galád ellen ármánykodása miatt van így, mert meglehet, nem is 50 milliót szánnak erre, hanem sokkal többet, de az áruló már fölütötte fejét a soraikban és meghekkeli a kormányzati portált, vagy azért, mert kormányunk tisztában van a realitásokkal, és tudja, hogy ez az egész úgy baromság, ahogy van, és csak a legelszántabb hívők teszik a vitrinbe Kövér László dedikációját.
Áh, buta kekeckedés az egész: hiszen mi rossz van ebben? Az alaptörvény az alaptörvény, nagy dolog ez, csak a hozzánk hasonló, nem a nemzet egységében gondolkodó léhűtő semmirekellők gondolják úgy, hogy mintha kezdene önnön paródiájává válni a kormány alkotmányostul, asztalostul, mindenestül, csak rohadtul nincs kedvünk nevetni az egészen, mert valóban, ezek a fiúk már nem viccelnek, komolyan gondolják, hogy így kell ezt csinálni, a szemük előtt a buzgó állampolgár képe lebeg, aki bemegy, áhítattal igényel az alaptörvény asztalánál, várja a postást, tán még be is keretezteti az aláírást, kiaggatja a falára, és minden nap elégedetten végigsimítja a tekintetével, hogy eközben áthassa a hazaszeretet buzgalma.
Igen, ezek a fiúk ezt így gondolják, ezt gondolják a világról, ezt Magyarországról, és ebben az egészben nem az a legszörnyűbb, hogy mennyire pökhendiek, hanem az, hogy mennyire lenézik az embereket.
