Orbánék mégsem sújtanak le Amerikára

Se koki, se saller. Nem tudnak a belügynél és az igazságügyi tárcánál sem arról, hogy a magyar kormány a beutazási szabályok bármilyen módosításáról döntött volna azután, hogy az Egyesült Államokban tiltólistára tettek magyar kormánytisztviselőket, köztük Vida Ildikó NAV-elnököt.
Belügyi források ugyancsak azt erősítették meg, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény korrekciója jelenleg nincs napirenden. Illetve amin változtatni kívántak, azt már megtették: a napokban kihirdetett törvénymódosítás szerint jövőre nem léphet Magyarország területére az, aki a „jogerősen kiszabott vámigazgatási bírságot nem fizette meg".

Ha tehát valaki legalább negyvenezer forinttal adós maradt, azt kitilthatják – derül ki a törvény végrehajtási rendeletének tervezett módosításából –, de ennek vélhetően nemigen van köze a korábbi washingtoni lépéshez. A javaslat ráadásul eléggé megengedő: ha valaki kifizette a tartozását, azt az előterjesztés szerint a listáról haladéktalanul törölni kell. Egyébként ez nem teljesen új megoldás, mert például aki a szabálysértési bírság megfizetését tagadta meg, annak a beutazását már korábban is korlátozhatták.

A Figyelő írta a múlt héten, hogy olyan előterjesztésen dolgozik az államapparátus, amely egy magyar kitiltási listát alapozhat meg. A lap egyes forrásai szerint már készül az Egyesült Államoknak szánt válaszcsapás, és hasonlóan az amerikai módszerhez, nyilvános indoklás nélkül helyezhetnének tiltólistára például amerikai állampolgárokat. A múlt héten a kormány részéről nem kommentálták a Figyelő információját, a Népszabadságot pedig úgy tájékoztatták: volt ilyen ötlet, de nem biztos, hogy lesz kitiltási törvény.

„Tévedés" – kommentálta Gulyás Gergely, a parlament törvény-előkészítő bizottságának elnöke, hogy a kormány részéről már dolgoznának a magyar kitiltási törvényen. A fideszes politikus azt mondta, ő nem támogatná egy ilyen jogszabály megalkotását, azt azonban hozzátette, hogy nagyon indokolt esetben lehet szó kitiltásról.

További szigorításra egyébként nemigen van szükség, mert az a harmadik országbeli – tehát nem uniós – állampolgár, „akinek a beutazása és a tartózkodása a nemzetbiztonságot, a közbiztonságot vagy a közrendet sérti vagy veszélyezteti", ma is kitiltható Magyarország területéről. Ilyen döntést az idegenrendészeti hatóság mellett többek között a rendőrség, a titkosszolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a vámhatóság, de még a közegészségügyi hatóság is kezdeményezhet.

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényből, illetve a végrehajtási rendeletéből – és ezek vonatkoznak az Egyesült Államok polgáraira is – pedig az derül ki, hogy a beutazási tilalmat nem kell indokolni, és az ilyen határozat ellen fellebbezésnek sincs helye. A magyar szabályozás tehát meglehetősen hasonlít az Egyesült Államokéhoz. Vagyis: Magyarország – mint valamennyi szuverén állam – a saját területéről gyakorlatilag azt tilt ki, akit csak akar. Egyetlen kivétel azért van: az uniós polgárok beutazását és tartózkodását a közösség tagországai csak kivételesen korlátozhatják.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.