Orbánnal nyit a parlament

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik jövő hétfőn az országgyűlés tavaszi ülésszaka. Ennek első, kétnapos ülésén elfogadhatják a képviselők az új polgári jogi kódexet.

A parlament honlapján pénteken délután közzétett ülésterv szerint a napirend előtti felszólalások és az interpellációs időszak után az új Polgári törvénykönyv zárószavazásával folytatódik az országgyűlés munkája.

Ezt követően a képviselők az MSZP kérésére döntenek az alkotmányügyi bizottság egyik általános érvényű állásfoglalásáról. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője még tavaly azt kérte a testülettől: mondják ki eseti állásfoglalásban, hogy a november 12-i plenáris ülésen Kövér László megsértette az országgyűlési törvény részrehajlás nélküli ülésvezetésre vonatkozó rendelkezéseit, azzal, hogy a kormánypárti frakciók felé fordulva demagógnak minősítette a szocialista Lukács Zoltán felszólalását.

A házelnök a kifogásolt esetben azt mondta: "felhívom kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy a demagógia a szólásszabadság része, úgyhogy legyenek szívesek türelemmel hallgatni".

Az alkotmányügyi bizottság ezzel szemben december 17-én Salamon László, a testület akkori KDNP-s elnöke javaslatára a házelnököt elítélő határozat helyett olyan általános érvényű állásfoglalást fogadott el, amely szerint a plenáris ülést vezető elnök a felszólalások tartalmát csak az országgyűlés tekintélyének megóvását szolgáló, rendfenntartó ülésvezető intézkedések keretében, az ehhez szükséges mértékben minősítheti. Mivel az MSZP nem ért egyet az állásfoglalással, kérték annak elutasítását az.

A határozathozatalokat követően a képviselők megkezdik többek között a nemzeti dohányboltokra vonatkozó szabályokat módosító javaslat általános vitáját, valamint - benyújtás esetén - akár a 2013-as költségvetés módosításáról szóló előterjesztés általános vitájába is belekezdhetnek. Ez utóbbiról - ha a Ház elé kerül és kivételes sürgős eljárás alá vonják - már kedden végszavazhatnak.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.