Orbán csak a kólát szereti?

Csak a kólát szereti a miniszterelnök, vagy hajlandó cselekedni a magyar tulajdonú cégek, például a Mal Zrt. érdekében is? – erre a kérdésre vár választ a vegyipari szakszervezeti szövetség.

Van Ajkán és környékén mintegy tízezer család, amelynek tagjai növekvő értetlenséggel nézik, miként „haknizik” a miniszterelnök az országban. „Itt Coca-Colát kóstol, ott Mercedest méltat, amott a Nestlé állateledelét dicséri (utóbbit nem kóstolta)” – írja blogján Székely Tamás, a vegyipari szakszervezeti szövetség (VDSZ) elnöke.

Szerinte a kormányfő „csupa-csupa olyan vállalkozást” keres fel, amely „enyhén szólva nem magyar tulajdonosokkal, nem a magyar innováció termékeit állítja elő”. Ez önmagában nem lenne baj – „mi is úgy gondoljuk, hogy minél több külföldi tőkét kell hozni Magyarországra, minél több munkahelyet kell teremteni” –, csakhogy a szakszervezeti vezető álláspontja szerint eközben a magyar vállalkozások egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.

Még a vegyiparban is – teszi hozzá –, „holott évszázados hagyománya, gyökere van ennek a tudománynak és iparágnak Magyarországon”. Erre Ajka és környéke kiváló példa, hiszen ott alig ötszázalékos a munkanélküliség, ami nagyrészt a százszázalékos állami tulajdonban levő Mal Zrt. tevékenységének köszönhető – állítja Székely.

A cég – s ezzel mintegy öt-hatezer ember munkahelye – azonban a „tényállás nélkül” kiszabott 135 milliárdos környezetszennyezési bírság miatt veszélyben van – figyelmeztet az érdekvédő. Az ügyben Székely szerint „legutóbb Pad Ferenc az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnöke fordult levélben Orbán Viktorhoz – könnyen kitalálható, milyen választ kapott eddig”.

A szakszervezeti vezető mindjárt meg is adja a választ: „sokmillió úgynevezett »konzultációs« kérdőívet, majd legújabban épp a munkahelyvédelemről szépelgő miniszterelnöki levelet postázott a kormány, de tízezer család megélhetéséről, munkahelyek ezreiről nem tud egy válasz, pláne egy helyes intézkedés megszületni”.

„Idáig vártunk. Idáig próbáltunk hinni abban, hogy a szavak, az értelmes párbeszéd ereje eltántorítja a kormányt attól, hogy humánkatasztrófát okozzon a rossz döntéseivel” – figyelmeztet Székely. Most azonban cselekvésre szánták el magukat.

Követelik, hogy a kormány vizsgálja ki, miként szabhatták ki a Mal Zrt. tönkretételét jelentő környezetvédelmi bírságot, s emellett szeretnék elérni: a cég ne kapja drágábban az energiát, mint a kedvezményezett külföldi tulajdonú vállalkozások, ugyanakkor részesüljön a működéséhez szükséges szén-dioxid-kvótából. Az érdekképviselet felhívja a kormány figyelmét arra is, hogy ígéretéhez híven támogassa a helyi bányaberuházásokat.

A szakszervezet csütörtök délután fél négyre demonstrációt hirdetett, és mindazokat várja az ajkai polgármesteri hivatal melletti Agorán, akik egyetértenek a követeléseikkel. Ugyanakkor kérik az érintetteket, hogy írják alá a munkahelyvédelmi petíciót.

„Az aláírt petícióval fel fogjuk keresni szeptember 11-én a miniszterelnököt” – tudatja Székely. Az ajkai munkahelyek fenntartásában érdekelt tízezer család képviseletében szeptember 11-én „szakszervezeti küldöttség indul Budapestre, a cél a Kossuth tér, a Parlament, ahol az elfogadhatatlan döntéseket háborítatlanul szavazzák meg a világról, munkáról, emberségről mit sem tudó politikusok”.

„22 éve Orbán Viktor azt mondta: olyan országban szeretne élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi. Hát lássuk, Orbán Viktor törvénye megvéd-e tízezer családot – vagy továbbra is csak a kólát szereti” – zárja blogbejegyzését Székely.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.