Orbán tanácsadója után kutakodna az LMP

Vizsgálóbizottságot hozna létre az LMP a Magyar Villamos Művek Zrt.-hez és a cég vezetőihez köthető ügyek feltárására. Az ellenzéki párt újra lemondásra szólította fel az energiavállalat vezérigazgatóját, Baji Csabát.

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az LMP a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-hez és vezetőihez köthető ügyek kivizsgálására - adta hírül a távirati iroda. Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese egyúttal ismételten lemondásra szólította fel Baji Csabát, az energiavállalat vezérigazgatóját.

Az ellenzéki politikus szombati budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: néhány nappal ezelőtt az atlatszo.hu azt írta, hogy Baji Csaba szerződésben állt azzal az offshore céggel, amely miatt büntetőeljárás folyik az MVM korábbi vezetőivel szemben.

Emellett az LMP birtokába került egy újabb dokumentum, amelyből az derül ki, hogy az elmúlt években Baji Csaba "nemcsak ezen az offshore cégen keresztül kapott igen jelentős összegeket az MVM előző vezetésétől, hanem közvetlenül az MVM-től is", és Kocsis István volt MVM-vezető tanácsadója volt. A párthoz eljutott szerződés szerint a megbízás összege havi egymillió forint plusz áfa volt, amelyet hat éven keresztül kapott a jelenlegi vezérigazgató - ismertette Karácsony Gergely. Megjegyezte: Baji Csaba korábban egy olyan "Fidesz-hátterű" vállalkozást vezetett, amely "Kapolyi László mintáját követve" áramkereskedő cégként fölözte le a magyar adófizetők hasznát, hiszen az MVM is elvégezhette volna ugyanazt a tevékenységet.

Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint "a minimum", hogy Baji Csaba, aki "személyesen Orbán Viktor energiapolitikai tanácsadója volt", lemond vezérigazgatói posztjáról. Hozzátette, az MVM története az energiapolitika, a nemzetbiztonság és a korrupció szempontjából is kivizsgálást igényel, és nem csak az igazságszolgáltatás területén, ezért az LMP parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását indítványozza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.