A 'sámáni' Orbán szerint megszületett a nemzeti centrum

Orbán Viktor szerint a kormány megalakulása óta eltelt 56 nap jelentősége, hogy a józan ész Magyarországon is túllépett az ideológiai vitákon, és megszületett a nemzeti centrum.

A miniszterelnök csütörtökön az Országgyűlésben napirend előtti beszédében az ülésszakot értékelve leszögezte: az új Országgyűlés a cselekvés helyszíne lett, és nem egészen két hónap alatt többet végzett, jelentősebb változásokat hajtott végre, mint elődei nyolc év alatt.

A nemzeti centrum a józan ész közössége, mindenki beletartozik, aki szerint a józan ész fontosabb, mint az ideológiai megosztottság - húzta alá a kormányfő. Orbán Viktor szükségesnek, igazságosnak és hatékonynak nevezte a bankadót, mert az szerinte az ország és az emberek érdekeit szolgálja egy nagyon nehéz helyzetben.

A miniszterelnök azt mondta: eddig tabunak számítottak a bankok, márpedig "józan ésszel" elfogadhatatlan, hogy "a bankokat szent tehénként tiszteljük" akkor is, amikor egy globális válság söpör végig a világon, amely a bankoktól indult ki. "A józan ész nevében megmutatjuk", hogy a bankrendszer megadóztatása nem tabu - fogalmazott.

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország az év végére teljesíti a 3,8 százalékos költségvetési hiányt, betartja a nemzetközi szervezetekkel kötött korábbi megállapodást, és kiemelte: vissza akarják szerezni az elveszett gazdasági önrendelkezést.

A kormányfő leszögezte: a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy rossz gazdapolitika következtében kötött szerződés október végén kifut, az abban foglaltakat Magyarország teljesíti, így a 3,8 százalékos költségvetési hiányt is. A nemzetközi pénzügy szervezetekkel folytatott tárgyalásokról szólva a miniszterelnök aláhúzta: Magyarország minden szervezettel tárgyal, mert ez az ország érdeke. Hozzátette: ki kell törni az adósságcsapdából, azt le kell győzni. A miniszterelnök a kormány nevében megköszönte az IMF-nek, hogy "kihúzott bennünket a bajból".

A kabinet legfontosabb feladata most az, hogy az első akcióterv beindítása után senki se érezhesse úgy, a változások során "vele nem törődünk". "Senkit sem fogunk az út szélén hagyni" - közölte a kormányfő az Országgyűlésben.

"Figyelnünk kell azokra, akik ma még kevés jövedelemmel rendelkeznek, hogy ők is érezzék, a változás értük is történik" - fogalmazott Orbán Viktor.

Jobbik: A Fidesztől féltjük a demokráciát

A Jobbik szerint az eddigi kormányzati gyakorlat sokkal jobban veszélyezteti a demokráciát, mint a "becsületes, hazaszerető gárdisták". Volner János, a párt országgyűlési képviselője egyebek mellett kifogásolta a közvetlenül a kormányalakítás után elfogadott, az állami vagyongazdálkodásról szóló törvénymódosítást, amely versenyeztetés nélküli privatizációt tesz lehetővé a kormányzat számára. Kiemelte: a parlament által szerdán tárgyalt, úgynevezett "médiaalkotmány" nem csak az ellenzék "kukacoskodását", de "komoly jogvédő és sajtószervezetek is kifogásolták a demokrácia ilyen módon történő leépítését". A kormány eközben a Magyar Nemzeti Gárda elleni erőszakos fellépéssel kíván reagálni a demokráciát érintő nemzetközi kritikákra - tette hozzá.

Volner elmondta, a Jobbik nem tudja megszavazni a kormány közbiztonsági csomagját, mivel a kabinet annak megalkotásánál "ugyanolyan piszkos trükkel élt, mint a három csapást tartalmazó javaslat esetében". A kormány ugyanis az utóbbinál a holokauszt-tagadást terelte közbiztonsági kérdések mellé, a közbiztonsági csomagban pedig a "lex gárdával" kívánják elérni, hogy a Jobbik ne szavazza meg a javaslatot.

LMP: A polgárok nem erre szavaztak

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a napirend előtti felszólalására reagálva kiemelte: a Fidesz és a KDNP a választási kampányban nem mondta azt, hogy egykulcsos személyi jövedelmi adót vezetnek be, és azt sem mondta, hogy az "erősebb kutya elvét" alkalmazzák az önkormányzati választások során. A polgárok nem erre szavaztak - tette hozzá. Mint mondta, világnézeti különbség van közte és a kormányfő között abban, hogy az LMP nem centrális erőtérben gondolkodik, és lényegesnek tartja a hatalmi ágak elválasztását.

Schiffer hangsúlyozta: a jogállamot nem lebontani kell, és nem kellene megszállni az Alkotmánybíróságot, az Állami Számvevőszéket és a Független Rendészeti Panasztestületet. Nem elég elszámoltatásról beszélni akkor, amikor a kormány a korrupciót meg akarja fékezni. Az LMP frakcióvezetője úgy fogalmazott: "Az Önök úthengerében nincsenek fékek, ma ez az úthenger mindent maga alá gyűr, holnap viszont könnyen falnak mehet" Végül közölte: a kormány nem a magyar demokrácia megújítása érdekében kezdett kormányozni.

MSZP: 56 nap dilettantizmus - Orbán nem kormányfő, hanem sámán

Mesterházy Attila szerint dilettantizmus, szegényellenes politika, Magyarország lejáratása jellemzi a kormány ötvenhat napját. Az MSZP frakcióvezetője szerint a kormányfő megszólalása "sámáni" magasságba emelkedett, "nem miniszterelnököt hallottunk, hanem egy igazi sámánt, akiből árad az energia, a nemzeti egység, a tudás és a gyógyítás szelleme". Mesterházy Attila a miniszterelnök azon kijelentésére, miszerint a választáson győztes erőknek több baloldali szavazójuk van, mint magának a szocialista pártnak, és a nemzeti centrumban a baloldali szavazók is ott vannak több száz ezren, úgy reagált: Orbán Viktor szavai azt jelentik, hogy Magyarországon több baloldali ember van, mint jobboldali. Véleménye szerint a kormányfő bocsánatot kell, hogy kérjen Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöktől mert szerdán Orbán Viktor már azt mondta, hogy tartható a 3,8 százalékos államháztartási hiány. Akkor ez azt jelenti, hogy nincsenek csontvázak a szekrényben. Az ellenzéki politikus hiányolta a kormányfő beszédéből arra a választ, miért nem történt meg a radikális adócsökkentés. Nem beszélt arról, miért nem tudta a kormány két hét alatt rendbe tenni az ország közbiztonságát, hogy tíz év alatt hogyan lesz meg az egymillió munkahely, és hogyan fogja a kormány stabilizálni a forintot - tette hozzá. (Az MSZP-s frakcióvezető mondatait többször hangos bekiabálás zavarta meg.)

 

 

 

 

Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a Parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.