Orbán nem, Fodor talán, Lendvai igen

A parlamenti ülés előtt a pártok értékelték a hétvégén történteket. Voltak harciasabb és békésebb megközelítések. Orbán engesztelhetetlennek, Fodor Gábor tárgyalókésznek, Lendvai Ildikó békésnek bizonyult.

Orbán Viktor szerint, aki az ülés előtt nyilatkozott, egyetlen megoldás van a mostani a helyzetre, "a döntés jogát vissza kell adni a magyar embereknek". Minden más csak agónia, vergődés, és nagyon komoly kockázatokkal, veszteséggel járó, elhibázott, sem emberileg, sem szakmailag nem vállalható forgatókönyv a Fidesz számára. Arra, hogy az MSZP-delegáció megkeresésére (egyeztessenek nyitott, nemzeti kormány megalakításáról) mi a válaszuk, a Fidesz elnöke megismételte álláspontját: bukott párt nem alakíthat kormányt. Hozzátette: csak olyan kormány alakulhat, csak olyan irány szerint haladhat az ország, amit az emberek jóváhagytak és kijelöltek.

Az SZDSZ szerint meg kell adni a lehetőséget egy új, hiteles kormánynak, hogy dolgozni kezdjen, ezért elsietettnek tartja, hogy a parlament feloszlatásáról szóló indítványt már most tárgyalja az Országgyűlés. Fodor Gábor pártelnök a frakcióülés után azt mondta: a korrektség is azt kívánja, hogy megadják a lehetőséget egy új, hiteles kormánynak és egy új miniszterelnöknek, hogy elkezdjenek dolgozni. A parlament feloszlatásával viszont elvennék ennek a lehetőségét. Fodor Gábor ismételten leszögezte, hogy az indítvány napirendre vételével egyetértenek, véleményük szerint viszont azt csak néhány hét múlva kellene megvitatni. Hozzátette, hogy a parlament feloszlatása most lehetetlenné tenné a politikai kibontakozást. A pártelnök azt is elmondta, hogy a szocialistákkal a tervek szerint már hétfő délután leülnek tárgyalni.

Az MSZP-frakció mandátumot adott a párt tárgyalódelegációjának ahhoz, hogy a lehetséges miniszterelnök-jelöltet ne feltétlenül a párt, illetve a frakció soraiban keresse - mondta Lendvai Ildikó hétfőn a képviselőcsoport ülése után Budapesten. A frakció mandátumot adott olyan tárgyalások lefolytatására is, amelynek célja egy válságkezelő, minél szélesebb támogatással bíró nemzeti kormány alakítása - közölte a frakcióvezető. Lendvai Ildikó elmondta: a frakció azt is támogatta, hogy nem kell a hagyományos koalíciókötési formában gondolkodni, olyan kormányt szeretnének, amely a társadalom többsége mellett a parlament többségének támogatását is bírja. A politikus kérdésre válaszolva sem kívánt a lehetséges kormányfő-jelöltekről beszélni.

 

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke érkezik a párt frakcióülésére a Képviselői Irodaházban.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke érkezik a párt frakcióülésére a Képviselői Irodaházban.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.