Orbán megvédi az Élet menetét

Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát. A miniszterelnök ezt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában jelentette be. A kormányfő több más kérdésben - közte az árvízi és EU-s ügyekben, valamint a politikusok állampolgárságáról - is kifejtette álláspontját a Házban.

Orbán Viktor a szocialista Steiner Pál felszólalására reagálva közölte az Élet menetével összefüggő döntését. Az ellenzéki politikus arra a motoros demonstrációra utalt, amely az Élet menete napjára, április 21-re lett meghirdetve Adj gázt! címmel Budapest belvárosába, a Dohány utcai zsinagóga érintésével. Az Élet menetén a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek a résztvevők.

Steiner Pál azt mondta a motoros felvonulásról, hogy "a vállaltan antiszemita szerveződés" arra készül, hogy otromba módon provokálja, és így meggyalázza az emlékezést több mint 400 ezer magyar zsidó ember meggyilkolására, továbbá hatmillió áldozatra, akiket a haláltáborokban elgázosítottak vagy más módon megöltek.

Az Élet menete az élet győzelmét hirdeti a gonosz felett, az Adj gázt! című felvonulás viszont azt mutatja, hogy az ordas eszmék képviselői újra vitt vannak - fogalmazott az MSZP képviselője.

"Minden magyar demokrata felháborodással és döbbenten értesült arról, hogy a belügyminiszter irányítása alá tartozó Budapesti Rendőr-főkapitányság engedélyezte ezt a provokációt, és rendőri felvezetést biztosít" - mondta Steiner Pál.

Orbán Viktor válaszában közölte: minden eszközzel biztosítani fogják az Élet menetén részt vevők testi épségét, háborítatlan emlékezését és emberi méltóságát. Közölte, egyetért Steiner Pállal abban, hogy nemcsak ízléstelen, hanem mélyen bántó, az alkotmány szellemével is ellentétes minden olyan kísérlet, amely az emberi méltóságot sértve egyes népcsoportok méltóságát, történelmét és önérzetét figyelmen kívül hagyja, sőt szándékosan megsérti. "Minden ilyen magatartást a lehető leghatározottabban visszautasítok" - nyomatékosította.

Abban is egyetértett a szocialista politikussal, hogy az Élet menete az élet győzelméről szól, méghozzá egy olyan közösség esetében, amelynek szenvedése előtt Magyarország polgárai, minden jóérzésű magyar ember a megfelelő pillanatban fejet hajt.

Mindennek szellemében Orbán Viktor utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát.

Viszonválaszában Steiner Pál azt mondta, köszöni a kormányfő egyenes válaszát és határozott intézkedését, hozzátéve, reméli, a Belügyminisztérium vezetői is "levonják a tapasztalatot".

Szekeres Imre, az MSZP képviselője az azonnali kérdések órájában az ár- és belvízi helyzetről szólva arról beszélt, hogy az emberek és "a szétvert vízügyi szervezet" mindent megtesznek, hogy mérsékeljék a veszélyt. Szavai szerint csak akkor volt "ijedelem", amikor a rádióban bejelentették, hogy a katasztrófavédelem is be akar majd avatkozni. A képviselő az ár- és belvízi felkészülést, a gátak és tározók építésének elmaradását kérte számon a kormányon.

A miniszterelnök erre válaszolva részletesen beszámolt az ár- és belvízi védekezés adatairól, és hangsúlyozta: valóban mindenki sokat dolgozik, ezért ilyen körülmények között nem tartja méltányosnak, hogy a képviselő gúnyolódik a kármentésben és a veszélyelhárításban részt vevő állami szervek dolgozóin.

Közölte: összesen 2472 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség az országban, elsőfokú védekezés van 1028 kilométeren, másodfokú védekezés 853 kilométer, harmadfokú pedig 591 kilométeren. Ugyanakkor jelezte: a vízállás mindenhol magas, és az előttünk álló néhány napban jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani az ország mintegy 30 százalékán. A kormányfő elmondta azt is, hogy az árvízvédekezésben az elmúlt 24 órában 3468 vízügyi dolgozó és "külső erő" vett részt, a védekezés napi költsége pedig 163 millió forint volt.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy 216 ezer hektárt öntött el a belvíz, ebből 103 ezer hektár vetés, szántó. Hozzátette: 278 szivattyútelepből vasárnap 183 üzemelt, összesen 33 millió köbméter belvizet emeltek át, a belvízvédekezésben 1110 ember vett részt, védekezés költsége 94 millió forint volt.
Szekeres Imre minderre úgy reagált, nem azon gúnyolódott, akik ott voltak a gátakon. A képviselő ismét a védekezésre, a felkészülésre és a megelőzésre fordított forrásokat kérte számon a kormányon, amire reagálva a miniszterelnök azt mondta: nem először szembesül a kabinet azzal, hogy miközben baj üti fel a fejét az országban, segítség helyett folyamatosan pártpolitikai támadásoknak vannak kitéve.

Orbán Viktor felhívta az MSZP figyelmét arra, hogy "legalább addig tegyék félre a kormánnyal szembeni gyűlöletüket, és legalább addig győzzék le a magyar néppel szembeni megvetésüket, amíg azok a gátakon dolgoznak, és megpróbáljuk megvédeni az országot". "Ha csak annyit tesznek, hogy hagynak minket dolgozni, akkor el fogjuk tudni hárítani a bajt" - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor és Rogán Antal a parlamentben
Rogán Antal, Orbán Viktor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.