Orbán Kötcsén: 100 százalékos Fidesz, 120 százalékos MSZP

2014-ben a győzelemhez a Fidesznek elég lesz, ha 100 százalékosra teljesít, míg a baloldalnak legalább 120 százalékra kellene önmagához képest teljesítenie, ha le szeretné győzni a Fideszt – a lapunkhoz eljutott hírek szerint erről beszélt Orbán Viktor zárt körben Kötcsén, ahol a jobboldali sajtó képviselői meghívottak voltak.

Orbán Viktor számára az elmúlt 25 éves politizálásának az értelmét adja, ha a Fidesz ismét győz a jövő tavaszi választásokon - az egyik résztvevő elmondása szerint erről beszélt a miniszterelnök vasárnap Kötcsén, a  tizenkettedik alkalommal rendezett polgári pikniken. A piknik a nyilvánosság számára zárt, azon kizárólag a jobboldali sajtóorgánumok vehetnek részt. A miniszterelnök "Amit elvégeztünk, és amit nem" címmel kampánybeszédet mondott. A munkatársunkhoz eljutott információk szerint Orbán Viktor a 2014-es parlamenti választást úgy láttatta, mint a régi és az új rendszer küzdelmének az utolsó állomását, mondván, eddig is úgy fogták föl a munkát, hogy nekik a posztkommunista korszakot kell lezárni. Szerinte "a Kádár-rendszert most tavasszal lehet végleg legyőzni", "a választás tétje a posztkommunista rendszer legyőzése lesz".

A választási esélyekről a miniszterelnök a kiszivárgott hírek szerint azt mondta: a pártpolitikában lezárult a kommunista gyökérzetből fakadó pártok versenyelőnye, de 2014 még nem lefutott meccs, akkor sem, ha a baloldal nem kínál igazi alternatívát. Szerinte a győzelemhez a Fidesznek elég lesz, ha 100 százalékosra teljesít, míg a baloldalnak - tette hozzá - legalább 120 százalékra kellene önmagához képest teljesítenie, ha le szeretné győzni a Fideszt.

A miniszterelnök buzdító-lelkesítő beszédet mondott Kötcsén. A rendezvény fő szervezője a Balog Zoltán humán csúcsminiszter által vezetett Polgári Magyarországért Alapítvány volt, a vendégek közt pedig - a fotók tanúsága szerint - Matolcsy György MNB-elnök, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, Habony Árpád miniszterelnöki stratégiai főtanácsadó, valamint Andy Vajna producer, a Filmalap vezetője is megjelent.

Az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője azt mondta: Orbán Viktor arról beszélt, hogy ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz. "Nagy ellenállásra számítok, kísérletet fognak tenni arra, hogy visszaemeljék a rezsiárakat. Nekünk azonban egyszer és mindenkorra le kell zárnunk azt a korszakot, amelyben nyerészkedni tudtak az energiaszolgáltatók az embereken. Meg kell tehát alkotni a közmű-szolgáltatási törvényt, amely kizárja a profitot a lakossági közműszolgáltatásoknál". 

Orbán Viktor és Sára lánya érkezik Kötcsére, ahol hivatalosan Balog Zoltán tárcavezető a házigazda
Kötcse, 2013. szeptember 15. Orbán Viktor miniszterelnök (k), Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (b) és Orbán Sára, a kormányfő lánya (j) érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére Kötcsén 2013. szeptember 15-én. MTI Fotó: Varga György
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.