Orbán kiengedné a szellemet a palackból

1956. sikere abban áll, hogy kiengedték a palackból a szabadság szellemét. Ma is ezt kell tenni, mondta Orbán Viktor a budai Várban a Dísz téren, több ezres közönség előtt. Orbán Viktor a budai kerületek fideszes polgármestereinek megemlékezésén beszélt.

A Fidesz elnöke az '56-osok emléke előtti főhajtás jegyében hosszan szólt Nagy Imréről. „Vajon miért visszatérő momentum Nagy Imre szemüvege a cvikker, amitől nem is vált meg?” – vetette fel , s úgy válaszolt: mert tisztán akart látni, s a látását nem is homályosította el pártfegyelem vagy illúzió, 1956-ra már reálisan ítélte meg a történelmi parancsokat. Nagy Imrét hajlíthatatlansága, megvesztegethetetlensége okán Orbán II. Rákóczi Ferenchez hasonlította azzal, hogy mindketten „az emberi becsület ősi törvénye” mellett álltak ki. A Fidesz elnöke „Nagy Imre látását” II. Rákóczi Ferenc „csiszolt stílusával” és Széchenyi István „kalapja alóli világlátással” említette egy sorban. Hozzátette: Nagy Imrét ma könnygázzal, viperákkal térítenék észre, ha rossz időben, rossz helyre tévedne – utalt a Kossuth térre.

A Fidesz elnöke a pénzügyi világválságról szólva ismét a pénzéhséget, a kapzsiságot és a nyerészkedést nevezte meg, mint a válságot előidéző okot, a Dísz téren viszont már nem a bankárokról mondta azt, hogy „loptak, csaltak, hazudtak, adatokat hamisítottak”, hanem – erős áthallással - „a vezetőkről”. Orbán megismételte, hogy a válság elhárítására a kormány rossz ütemű kapkodó döntéseket hoz, s ezzel „súlyosbítja a bajt”. Élve boncolnák az országot, holott nem az a beteg, hanem a hatalom – mondta igen nagy tapsot kiváltva.

A Fidesz elnöke hisz abban, hogy le lehet győzni a válságot. „A kiégett, gyáva magyarázkodók mindig is rossz irányba vitték az országot, a kiagyalt ideológiáikkal, elvont elméletekkel, pesszimizmusukkal, mérhetetlen patópáli tunyaságukkal”. – Hiszem, hogy a magyarokban megvan a tetterő, a képesség arra, hogy sikeresek legyenek, a magyarok hite kifogyhatatlan, ereje elapadhatatlan, akkor is, ha tükörbe nézve a nemzet alig ismer magára. De bármilyen elgyötört, becsapott, kifosztott a nemzet, mindig megtörténik a csoda, utat tör az élni akarás, mindig eljön a magyarok október 23-ája – fejezte be beszédét Orbán Viktor a Dísz téren.

Kósa a dobtáras géppisztoly és a gumilövedék összefüggéseiről

Gyurcsány Ferenc távozását a hatalomból sürgette Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere csütörtökön, az egyetem melletti 56-os emlékműnél tartott beszédében. A fideszes politikus párhuzamot vont 1956. október 23. és az ötven évvel későbbi, 2006. október 23-ai események, valamint az azóta is tartó megemlékezések között. Mint mondta: akkor is, most is kormányellenes jelmondatokat skandáltak az emberek, akkor is, most is rendőröket küldött a hatalom a tüntetők ellen. "Akkor a Kossuth téren dobtáras géppisztolyból lőttek, a Deák téren gumilövedékkel, könnygázzal. Ennyit fejlődtünk ötven év alatt" - fűzte hozzá. Részletek >>

Fidesz a Budai Várban
Fidesz a Budai Várban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.