Orbán is elismerte: komoly vita van az ügynöktörvényről a Fideszben

A Fidesz maga sem tud mit kezdeni az ügynökmúlttal – derült ki a frakcióülés után.

Komoly vita zajlik a frakcióban az ügynöktörvényről, és amíg a vitát nem zárják le, nem is tudnak megoldással előállni a kérdésben – ezt Orbán Viktor közölte a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában Mirkóczi Ádám felvetésére. A jobbikos képviselő szerint a Fidesz csak arra vár, hogy a károsultak és a károkozók eltűnjenek a politikából, és következmények nélkül maradhasson a múlttal való szembenézés. Orbán Viktor ezt visszautasította, és arról beszélt, a román lusztrációs törvényt tanulmányozva a parlament megvizsgálhatná egy ilyen törvény megalkotásának a lehetőségét.

Információink szerint hétfőn a Fidesz-KDNP frakciószövetség ülésén is rendkívül éles vita folyt az ügynökaktákról. 

A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János egy múlt hétfői sajtótájékoztatón arról beszélt, szerinte nyilvánosságra kell hozni az ügynökaktákat. Arról, hogy a parlament elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslat tárgysorozatba vételét, azt mondta: a Fideszben nagy vita van arról, hogy egy illegitim társadalmi-politikai rendszerben megszerzett információk kinek a tulajdonát képezik, vagyis kié az adat, az államé, vagy azé, akiről információt gyűjtöttek.

"Én abba a csoportba tartozom – kisebbségben vagyok a Fidesz-frakcióban –, aki azt mondja, hogy minden adatot nyilvánosságra kell hozni, még akkor is, ha ez egyébként személyiségi jogokat sért" – mondta a frakcióvezető, hozzátéve, hogy egy másik csoport szerint az információk az államéi, míg vannak, akik szerint az érintettet illeti meg az adat, vagyis a rá vonatkozó, törvénytelenül gyűjtött információkat vehesse magához, vihesse haza, mert az csak rá tartozik.

Lapunknak fideszesek azt mondták: tudomásuk szerint Kövér László, aki titkosszolgálati miniszter volt az első Orbán-kormány idején, határozottan ellenzi a teljes nyilvánosságot "szakszolgálati szakmai okok miatt".

Múlt héten Lázár János azt mondta, az LMP előterjesztését azért nem támogatták, mert azt szakmaiatlannak tartják, ugyanis nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a katonai titkosszolgálatok ilyen típusú adatai napvilágra kerülnének.

Munkatársunk a parlamenti folyosón számos fideszes és KDNP-s képviselőt megkérdezett. "Ennél jobban már nem tudom elképzelni, hogyan lehetne megnyitni az ügynökaktákat", mondta egy fideszes politikus, aki szerint a szakszolgálatok működését nem szabad veszélyeztetni. – De például, ha egy határon túli magyar család működött együtt például a magyar titkosszolgálatokkal, azt sem lenne szerencsés nyilvánosságra hozni – tette hozzá.

Ezzel szemben egy kereszténydemokrata politikus visszakérdezett: "Miért lenne liberális az a megközelítés, hogy minden papírt, információt nyilvánosságra kell hozni? Ez nem volt-SZDSZ-álláspont, hanem morális kérdés, politikai kötelesség" – fogalmazott.

Voltak, akik arra hívták fel a figyelmet, az akták rendkívül hiányosak, sok fontos dokumentum hiányzik, eltűnt. Viszont az általános vélekedés a kormányoldalon úgy összegezhető: "ez szimbolikus ügy, elkéstünk vele, de meg kell hozni a törvényt, ez elvárás a választóink felől. Ki kell mondani, hogy a közhatalomnak nem lehet szereplője, aki az állampárt ideje alatt bizonyos funkciókat betöltött, vagy együttműködött például az államvédelmi hatósággal. Ha nem lépünk, velünk fog élni mindez – tették hozzá.

A frakcióülésen a lusztráció szó nem hangzott el, tájékoztatták a Népszabadságot, holott a miniszterelnök ennek lehetőségéről is beszélt a T. Ház előtt. Orbán Viktor hétfőn a frakcióülésen nem volt jelen, viszont információink szerint március 19-én elmegy, akkor kerül napirendre ismét az ügynökakták kérdése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.