Orbán és a fiatalok

A megújuló Magyarország legfőbb reménységeinek nevezte az ifjú tehetségeket Orbán Viktor, amikor csütörtökön a Parlamentben köszöntötte a 2010. évi nemzetközi diákolimpiák legjobb magyar versenyzőit és felkészítő tanáraikat.

A jelenleg az oktatásról zajló nemzeti, szakmai konzultáció célja, hogy olyan oktatási rendszert hozzanak létre, amellyel meg tudják őrizni a fiatal tehetségeket hosszú távon is Magyarország számára - mondta a miniszterelnök, aki kiemelte: 2011 a megújulás éve, "az egész életünket átszervezzük", alkotmányos átszervezést hajtanak végre.

Mint kifejtette, azért folyik nagy átszervezés Magyarországon, hogy olyan világ jöjjön létre - szemben a maival -, ahol a teljesítményt, a munkát, a sikert elismerik.

Magyarország sikeressé válásának, megújításának legfőbb reménységei a sikeres magyar fiatalok, és tehetségek, akik tudják, mit jelent vállalkozni egy nagy feladatra, és ismerik a tanulással, munkával, szorgalommal kiérdemelt siker ízét - fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: az ő és a parlamenti képviselők munkájának az egyik legfontosabb része éppen az, hogy olyan világot építsenek Magyarországon, hogy a felnövekvő nemzedékeknek ne kelljen azzal a dilemmával szembesülniük, kínál-e számukra a hazájuk elég lehetőséget.

Ha minden jól megy, a mostani díjazottak már egy megújulásra készülő, talpra álló és növekvő önbizalmú országban kezdik meg felnőtt éveiket, s reményei szerint mire a nagy kérdéssel szembe találják magukat, érdemes-e az életüket tartósan vagy véglegesen itthon berendezni, már sokkal könnyebben megadják a választ, mint az ő nemzedéke - emelte ki.

Reméli, kifejti, megköszöni

"Remélem, hogy Magyarország meggyőző és pozitív választ ad erre a kérdésre" - mondta Orbán Viktor. Mindannyian azt szeretnénk, ha olyan országot teremthetnénk, hogy a magyar tehetségeknek eszük ágába se legyen végleg elhagyni Magyarországot. Ehhez az kell, hogy olyanná alakítsák Magyarországot, amely a munkát, a valódi teljesítményt tekinti elsődleges értékmérőnek, a helyezkedést, az ügyeskedést, a spekulációt pedig elutasítja - fejtette ki a kormányfő, aki szerint olyan országot kell építeni, amely képes honorálni a tudást, a szorgalmat, és az értékteremtő teljesítményeket.

A kormányfő köszönetét és elismerését fejezte ki Magyarország minden polgára és a kormány nevében a diákokat felkészítő tanároknak, és azt mondta, hogy reméli, a diákok mostani sikere nem szalmaláng, hanem a mostani eredmények újabb sikerre sarkallja őket.

A végtelent is meg tudjuk mérni

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter köszöntőjében azt mondta, hogy az ifjúság sokszor érez honvágyat, az ismeretlen, a nagyvilág felé vágyik. A végtelen lehet a tudás is, amit ugyanúgy megmérünk, mint a horizontot. A 2010-es diákolimpiákon kiderült, a végtelent is meg tudjuk mérni - fogalmazott a miniszter, aki szintén köszönetét fejezte ki a diákokat felkészítő tanároknak.

Az ünnepségen a miniszterelnök elismerő oklevelek átadása mellett az érmes olimpikonokat egyéves ösztöndíjban, a csapatok vezetőit egyszeri pénzjutalomban részesítette.

'Az ünnepségen részt vett Hoffmann Rózsa államtitkár is'

A sajtó képviselőinek kiosztott háttéranyag szerint az ifjú tehetségek elért eredményei alapján a 2010-es év az eddigi egyik legsikeresebb évnek tekinthető. A tanulók a különböző diákolimpiákról összesen 24 éremmel tértek haza, és ebből 7 volt aranyérem. Az ünnepségen részt vett Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.