Orbán döntése volt, és nem lát problémát

A miniszterelnök mondta ki a döntést az azeri kiadatási ügyben, amelyben - Orbán Viktor szavai szerint - semmi olyan nem történt a magyar kormány döntése után, amellyel előtte ne számoltak volna.

A kormányfőt azzal kapcsolatban kérdezték újságírók egy keddi budapesti sajtótájékoztatón, hogy az Origo hírportál cikke szerint éles vita alakult ki a Fidesz múlt heti elnökségi ülésén az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt. A portál információi szerint Orbán elismerte, hogy ő adta ki az utasítást Ramil Safarov átadására, noha tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb szabadon engedik.

A pártelnök-miniszterelnök a tájékoztatón azt mondta: a Fidesz elnöksége az azeri kiadatás kérdésében egyáltalán nem foglalt állást, a döntés kormányzati szinten született meg, összkormányzati koordináció volt. Minden érintett tárca elmondta a véleményét - az igazságügyi minisztérium a jogszerűségről, a külügyi tárca a diplomáciai következményekről -, majd megszületett a döntés, amelyet "természetesen - mint mindig - a miniszterelnök mond ki", most is így történt - részletezte Orbán Viktor. Közölte: a Külügyminisztérium pontosan jelezte előre, milyen típusú következményei lesznek egyik vagy másik döntésnek. „Semmi nem történt a döntésünk után, amivel ne számoltunk volna előtte” - mondta a kormányfő. A miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásában is érintette az ügyet, és azt mondta, igazságosnak tartja az azeri baltás gyilkos átadásáról szóló kormánydöntést.

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését.

Orbán Viktor: semmi nem történt, amivel ne számoltunk volna
Budapest, 2012. szeptember 11. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke megbeszélésüket követően sajtótájékoztatót tart a szakszervezet székházában.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.