Kormányprogram - Orbán doktor megmenti az egészségügyet

A Fidesz felismerte, hogy sok pénz kell az egészségügy megjavításához, de a nagy titkot, hogy pontosan miből és hogyan „menti meg a rendszert” egyelőre Orbán Viktor kormányfő-jelölt megőrizte magának. Azaz semmi számon kérhető konkrétum, amit viszont belekerült, az jól hangzik.

Pünkösdre az egészségügyet is elérte a Fideszes forradalom. A parlamentnek szombaton benyújtott kormányprogramban részletezte a párt, hogy miként képzeli az ágazat ígért megmentését. Mindenesetre az egészségügyből élők pontosan azt olvashatják ki a programból, amit hallani szeretnének: sok-sok pénzhez jutnak a kórházak, a gyógyítók és a gyógyszerpiaci szereplők.

Így például az orvosoknak lesz magasabb bérezéssel járó életpályamodell, és közben közösen küzdhetnek a kormánnyal a hálapénz ellen. (A hálapénz elleni küzdelem részleteivel nem fárasztják az olvasót.) A háziorvosi praxisok is bevételnövekedésre számíthatnak, viszont a munkájukat kevésbé kell majd adminisztrálniuk.

Lesz pénz új mentőkre, és a helyszínre érkezés gyorsítására. E kormányprogram is - mint talán a rendszerváltás óta valamennyi -, azt ígéri, hogy a mentők 15 percen belül az ország bármely szegletébe odaérnek majd.

De lesz forrás (talán uniós) a szakrendelők és kórházak műszerezettségének javítására, az intézményi adósságok rendezésére. Sőt, a ma - a Bajnai-adminisztráció kalkulációja szerint 25 százalékkal - alulértékelt orvosi szolgáltatásokat a jövőben valós árukon fizetik meg.

A gyógyszerpiaci szereplőkkel az új kormány hosszú távú megállapodást kötne, és közben védené a kispatikákat.

Megbecsülhetetlen, hogy e programelemekre mennyi pénzre lenne szükség. A forrásokról is csupán annyi szó esik a programban, hogy egy százalékkal (300 milliárddal) több jut majd az egészségügyre a nemzeti jövedelemből.  

A betegeknek a várólisták felére rövidítését ígérik, és azt is, hogy a kormány megtartja az egységes társadalombiztosítást, amelyet viszont szolgáltató- és felhasználóbaráttá alakít. A lakosság rossz egészségi mutatóin majd népegészségügyi program javít, melynek finanszírozását törvény garantálja.

A program ismét határozottan elutasítja az egészségügyi intézmények privatizációját, a szöveg szerint a kórházaknak közösségi tulajdonban kell maradniuk.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.