Orbán a Zsidó Világkongresszuson: Nem tűrjük!

A zsidóság magyarországi szerepének elismerése többször is elhangzott, de legalább ennyiszer a rassziz­mus és antiszemitizmus nyugtalanító mai jelenségeinek felemlegetése árnyékolta be a Budapesten ülésező Zsidó Világkongresszus (WJC) vasárnap esti díszvacsoráját.

– A magyar zsidóknak arra van szükségük, hogy ön szilárd és döntő vezető szerepet játsszon. Arra, hogy fellépjen ezekkel a sötét erőkkel szemben. Arra, hogy proaktív legyen. Szükségük van az ön vezetésére ebben a harcban. Arra van szükségük, hogy ön az egész népességnek azt az üzenetet küldje, az intoleranciát nem fogják eltűni – ezzel szólt Ronald S. Lauder, a szervezet elnöke Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Mire a kormányfő, aki Salom! köszöntéssel, és Szent István mellett a Talmudot is idézve fordult az egész világból érkezett egybegyűltekhez, kijelentette: „Az antiszemitizmus elfogadhatatlan és eltűrhetetlen”.

Orbán Viktor és Ronald S. Lauder

Orbán szerint, „mivel a vendégjog minden betérőt megillet”, a vendég szóvá teheti, ami bántja. Ezzel arra is utalt: nem véletlenül, hanem az erősödő európai, s azon belül is a magyarországi zsidóellenséggel magyarázták a WJC vezetői, miért éppen Budapest lett a négyévenként rendezett közgyűlésük helyszíne.

– Mindenkinek a segítségére és összefogására szükség van ahhoz, hogy fellépjünk a gyűlölet ellen... Idejében fel kell ismernünk az antiszemitizmust, mindenkinek át kell éreznie a személyes felelősségét – hangoztatta Orbán. Ugyanakkor „az európai vezetők sikertelen válságkezelését” is okolta a kontinensen eluralkodott kiábrándultságért, dühért, gyűlöletért.

– A mi alkotmányunk valódi védelmet és valódi biztonságot ad a velünk élő zsidóságnak és persze minden más kisebbségnek – mondta Orbán, sorolva, hogy kormánya szerinte mennyi mindent tett a zsidóságért a holokauszt emléknapjának törvénybe iktatásától a zsidóellenességgel szembeni „zéró toleranciáig.”

Ugyanakkor nem említette külön a Jobbikot. Megtette ezt beszédében Lauder, aki úgy vélte: „Antiszemitizmusán, a romákkal szembeni ellenségességén és a külvilággal szembeni paranoiás kirohanásain keresztül a Jobbik a sárban rángatja Magyarország jó hírnevét”. A WJC amerikai üzletember elnöke annak a véleményének adott hangott: „Nem titok, hogy Magyarország jó hírneve csorbát szenvedett az elmúlt években. De a jó hírnevet nem a külföldi sajtó sározta be, hanem a szélsőségesek.”

Lauder név említése nélkül utalt a többi közt Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kezdeményezésére a zsidó politikusok összeírására, illetve a szélsőséges kijelentéseket tett Szaniszló Ferenc televíziós újságíró (később visszavont) Táncsics-díjára. Név szerint utalt viszont Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa cigányellenes kijelentéseire.

– Ezek a szavak az európai történelem legsötétebb korszakát idézik fel – mondta Lauder, aki egyébként „gonosz antiszemitának” nevezte Horthy Miklós volt kormányzót. Ennek abból a szempontból is jelentősége van, hogy vezető zsidó intézmények képviselői pár hónapja levélben fordultak Orbán Viktorhoz, a többi közt a Magyarországon elharapózott Horthy-emlékműavatások elleni fellépést szorgalmazva.

A vacsorán a többi közt jelen volt Erdő Péter, Magyarország prímása, esztergom-budapesti érsek, Izrael Állam képviseletében Szilvan Salom miniszter, valamint vezető ellenzéki politikusok és Budapestre akkreditált nagykövetek is. Jelen volt mások mellett Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, valamint Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is. Az Orbán-kormányt miniszterek, államtitkárok is képviselték.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke köszöntőjében abban a szellemben, a magyarországi zsidó lét kettősségeit érzékeltetve beszélt, amelyet úgy vezetett fel: „egyszerre őrzi a múlt örömeit és fájdalmait”. Szerinte a zsidóság a magyar társadalom többségének támogatásával háborítatlanul élhetne, ha a hangos gyűlölködők üvöltése nem nyomná el a józan, barátságos többség hangját.

A WJC közgyűléséhez kapcsolódóan szombaton anticionistának nevezett tüntetést tartottak, éppúgy fokozott rendőri jelenlét mellett, mint ahogyan a közgyűlés is zajlik. Laurence Weinbaum, a WJC egyik küldötte, az Izraeli Külpolitikai Szemle főszerkesztője, aki látta a tüntetést, lapunknak reagálva Max Liebermann német-zsidó festőt idézte a 30-as évekből, aki az SA náci különítményeseit felvonulni látva azt mondta: „sajnálja, hogy nem tud annyit enni, amennyit okádni szeretne...”

A WJC honlapjára a vacsora végeztével feltett közlemény szerint a szervezet üdvözli Orbán Viktor beszédét és azt, hogy nyilvánvalóvá tette az antiszemitizmus elfogadhatatlan voltát. Ugyanakkor hiányolták szavaiból a konkrétumokat, különösen a szélsőjobboldali Jobbik megnevezését, a közelmúltbeli antiszemita incidensek felidézését, illetve a kormánya és a szélsőjobboldal közötti világos cezúrát. „A zsidók a történelem során megtanulták: a tettek a legjobb szándékkal kimondott szavaknál is hangosabban szólnak” – reagált a miniszterelnök beszédére a WJC.

Szilvan Salom: szigorúbban kellene büntetni az antiszemita támadásokat

A magyarországi zsidók nagyobb biztonságban éreznék magukat, ha szigorúbban büntetnék az antiszemita támadásokat, és ha az iskolai tanterveknek is része lenne az antiszemitizmus elítélése - mondta az izraeli kormányt képviselő Szilván Salom. A miniszter leszögezte: antiszemita cselekedet az, hogy a Jobbik egyik képviselője a zsidó származású köztisztséget viselők "listázását" követelte. Szilván Salom szerint nem lehet kifogás az, hogy a Jobbik hatalmát a gazdasági válság erősítette meg. "Magyarországnak garantálnia kell állampolgárai biztonságát, beleértve a zsidókat is" - mondta. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.