Orbán a mérhetetlenül gazdagok mohóságáról

Az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben – jelentette ki szombaton Orbán Viktor Esztergomban, a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának közös kampányrendezvényén.

A Fidesz elnöke a közelmúltban határon túli területeken tett látogatásaira utalva kiemelte: a június 7-i döntés öt évre határozza meg a magyarok súlyát az Európai Parlamentben. A belpolitikai helyzetről szólva a válság okaként azt jelölte meg, hogy „a mérhetetlenül gazdag emberek mohóságukban" elvették a becsületes emberektől azt, amiért egész életükben dolgoztak.

Orbán közölte: tapasztalatai szerint, „az egész ország egy hangon beszél", mindenkinek elege van és le akarja zárni az országot zsákutcába juttató Gyurcsány-Bajnai korszakot. „Eltakarítani a romokat, felelősségre vonni mindazokat, akik romhalmazt csináltak az országból, és újjáépíteni az országot" - mondta a Fidesz céljairól Orbán Viktor.

Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke a Fidesszel közös kampányrendezvényen azt hangsúlyozta: az európai egységesülés azt jelenti, hogy a jó magyar és a jó szlovák patrióta ugyanazt az irányt követheti, a civilizált európai együttélés irányát, egymás kölcsönös tiszteletét.

„Mi Szlovákia lojális állampolgárai vagyunk, az MKP parlamenti képviselői az egyedüliek, akik soha nem szavaztak meg a szlovák parlamentben egyetlen olyan javaslatot sem, melynél felmerült az alkotmányellenesség gyanúja. Soha egyetlen sértő szót nem tettünk a szlovák népre, melyet tisztelünk és amellyel megértésben akarunk élni" - jelentette ki a politikus. Csáky Pál rámutatott, a szlovákiai magyarság számára nem a beolvadás, vagy az önfeladás a követendő út, hanem a polgári és nemzeti lét kiteljesedése, a szabad élet és az ezen alapuló szellemi, anyagi gazdagodás.

„A nemzeteink közötti kiegyezés megkerülhetetlen ... akkor lesz itt valódi megbékélés, ha a távolságot mindkét oldalról csökkenteni akarjuk. Mi így teszünk és szlovák kollégáinknak is el kell jutni a képzelt út közepéig" - mondta az MKP elnöke, aki szerint e közben az igazságra és az erkölcsre kell támaszkodni és nem szabad ellenséget látni egymásban.

 

 

Orbán Viktor az esztergomi Mária Valéria hídnál tartott kampányrendezvényen
Orbán Viktor az esztergomi Mária Valéria hídnál tartott kampányrendezvényen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.