Orbán a közalkalmazottaknak: örüljenek, hogy nem csökkent a bérük

A közalkalmazottak szakszervezete kifogásolta, hogy az ágazatban hat éve nem emelkedtek a keresetek, s emiatt találkozót kértek Orbán Viktortól. A kormány közölte: úgy tette rendbe az ország pénzügyeit, hogy nem csökkentette a közszféra bérét és létszámát.

A kormány fontosnak tekinti a közalkalmazottak helyzetét tovább javító lépésekről folytatandó egyeztetéseket, ezért nyitott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ) történő megbeszélésekre. Ezt közölte a Kormányzati Információs Központ szombaton az MTI-vel az MKKSZ azon csütörtöki videoüzenetére reagálva, amelyen a szakszervezet nőtagjai arról beszélnek, hogy az ágazatban hat éve nem emelkedtek a keresetek, és találkozót kértek a miniszterelnöktől.

A Kormányzati Információs Központ közleményében azt írta, a kormány úgy tette rendbe az ország pénzügyeit és állította növekvő pályára a gazdaságot, hogy közben nem csökkentette a közszféra bérét és létszámát. "Ezzel szemben Európában, számos országban csak úgy tudták átvészelni az elmúlt éveket, a gazdasági válságot, hogy drasztikus létszámleépítést és bércsökkenést kellett elszenvedniük a közszférában dolgozóknak" - jelezték.

Hangsúlyozták: a kormány eddig is kiemelt figyelmet fordított a közalkalmazottakra. Nőtt az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bére, 2011-től bevezették a családi adókedvezményt, amelyet a kiskeresetűek már a járulékokból is le tudnak vonni jövőre, és a rezsicsökkentés is jelentős megtakarításokat jelent a családoknak - idézték fel, hozzátéve: mindezek mellett a kormány fontosnak tekinti az esetleges további lépésekről folytatandó egyeztetéseket, nyitott a megbeszélésekre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.