Orbán: vissza kell követelnünk a hazánkat!

Fidesz ünnepi nagygyűlésén a budai Várban, a Dísz téren felállított tető nélküli színpad környékén a szakadó esőben több ezren hallgatták meg a párt politikusainak beszédeit. VIDEÓ

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bukásához vezethet a júniusi EP-választás -  mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.

Pokorni a szakadó esőben összegyűlt több ezres tömeg előtt azt mondta, az EP-választáson az ország világos ítéletet  mondhat a kormány felett. Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben az  EP-választás után megbukott Medgyessy Péter miniszterelnök, és  2008-ban a népszavazás után felbomlott a koalíció. Szerinte 2009-ben pedig a jelenlegi kormányfő bukásához vezethet a választás, "ha ugyan Gyurcsány Ferenc kibírja" addig.

Orbán Viktor a Fidesz elnöke így buzdította hallgatóságát: Vissza kell követelni hazánkat azoktól, akik az elmúlt hét évben  tönkretették, napról napra kell felmorzsolni a magyar kormány ellenállását. Közönségének azt ígérte, hogy ez az  utolsó március 15. a "sorsfordító változás" előtt.

Már elállt az eső, amikor a Fidesz elnöke elkezdte mintegy félórás beszédét a Dísz téren. A pártelnök azt mondta: 1848-ban volt hitük és bátorságuk a  magyaroknak, hogy visszaköveteljék a saját hazájukat. A miénk egy nagyra hivatott nemzet, amelynek mindig volt és mindig lesz jövője,  nekünk senkivel szemben nem kell meghunyászkodnunk, mi mindig visszaszereztük a hazánkat, ha kellett a legnagyobbakkal szemben is.

Szerinte ma is ezt kell tenni, vissza kell követelni a hazánkat  a régi világ képviselőitől, "a reménytelenség szánalmas embereitől",  azoktól, akik az elmúlt hét évben tönkretették, akik vissza akarták forgatni az idő kerekét. A Fidesz elnöke azt mondta, hogy az elmúlt hét év nem a rendszerváltás része, hanem értelmetlen próbálkozás volt arra, hogy visszaforgassák az idő kerekét. Szerinte ezzel semmi mást nem  lehetett elérni, mint tönkretenni milliók életét, munkáját.

Kijelentette: itt az ideje, hogy Magyarország azoké legyen, akik  dolgoztak, küzdöttek és áldozatokat hoztak érte, azoké, akik  szeretik ezt az országot, a népét a nyelvét, a földjét, a levegőjét  a múltját, a jelenét és a jövőjét, akik akkor is itt maradnak, amikor nehéz itt maradni, azoké, akik akkor is nagynak látják,  amikor kicsi, azoké, akik hisznek benne.

Szerinte Magyarország jelenlegi válsága politikai válság, és éppen a szocialista restaurációs kísérlet okozta. "A mi bajaink oka  az, hogy egy olyan politikai klán uralja az országot", amely a régi szocialista rend bukásába nem tudott beletörődni - tette hozzá Orbán Viktor. Azt mondta, 1989-90-ben a régi világot lebontották, de Magyarország újjászületése elmaradt, "ezért tapad levakarhatatlanul  életünkre, bogáncsos szamárkóróként, a szocialista restauráció".

"Az emberek megfélemlítése, a független intézmények lábhoz  hajlítása, az igazságszolgáltatás szétzilálása, munkahely és  termelés helyett hitel és segély, külföldi érdekek kiszolgálása,  hamisítások és hazugságok, központi diktátumok" - Orbán Viktor  szerint ezek a módszerek vitték csődbe Magyarországot a  rendszerváltás előtt és most is.

A helyzet súlyosabb, mint az elmúlt húsz évben valaha volt -  mondta -, Magyarország csődbe került, "külföldi hitelek tartják  lélegeztetőkészüléken", a költségvetés romokban hever, "újabb és  újabb megszorító csomagok zúdulnak a nyakunkba", a gyárak bezárnak, a munkásokat elbocsátják, és "a tőzsdék inognak, mint részeg ember a felcsúti éjszakában". Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak nem válságkezelő csomagokra van szüksége, hanem teljes megújulásra. Kijelentette: a sorsfordító változás, a nagy megújulás kezdete  előtt ez az utolsó március 15-énk. Hozzátette: a jövőt a mában kell megnyerni, ezért napról napra, elszántan szembe kell nézni a "reménytelenség kufáraival", hirdetni a megújulást, és felmorzsolni  a régi világ, vagyis a magyar kormány ellenállását.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy kétféle ember van: "a tegnap  rabjai" és a "holnap szabadjai". Szerinte a kormány öntudatos  válasza az, hogy merjünk rabok lenni, azonban - folytatta - "mi a holnap szabadjai akarunk lenni".

A közönség nagy tapsa közepette Orbán Viktor azt mondta: minél tovább húzza a régi hatalom, annál nagyobbat buknak, amikor eljön az  igazság pillanata.

Márpedig el fog jönni, ahogy eddig mindig a történelemben, és akkor eljön a napja annak is, hogy a változást akaró nemzedékek, a holnap szabadjai új irányba fordítják Magyarországot, és megindítják a jövőbe, ahová erős és megbecsült országként fog megérkezni -  mondta Orbán Viktor, aki a "Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!" felkiáltással zárta beszédét.

 

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Orbán Viktor a Fidesz nagygyűlésen
Orbán Viktor a Fidesz nagygyűlésen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.