Orbán: Helyreállt a jogállam

Magyarországon az elmúlt években helyreállt a jogállam, és érezhetően jobban működik az igazságszolgáltatás - állítja Orbán Viktor miniszterelnök.

Elmúltak azok az idők, amikor súlyos, az embereket megrázó bűncselekmények büntetlenül maradhattak, amikor bárki úgy készülhetett bűncselekmények elkövetésére, hogy abban bízhatott, megúszhatja, és azok az idők is elmúltak, amikor ártatlan tüntetőket tömegesen küldtek előzetes letartóztatásba, amikor az alapjogaikat szabadon gyakorolni próbáló magyarok szenvedhettek életre szóló testi és lelki sebeket – mondta az ügyészség napja alkalmából tartott hétfői budapesti ünnepségen a miniszterelnök.

Orbán Viktor az Ügyészség Napján
Orbán Viktor az Ügyészség Napján, Polt Péter

Orbán Viktor hangsúlyozta ugyanakkor, hogy feladat még van bőven, Magyarország megújításában pedig komoly dolga van az igazságszolgáltatás teljes rendszerének, és ebből a munkából az ügyészeknek is ki kell venniük a részüket.

Szavai szerint Magyarország 2010 előtt a felbomló rend állapotában volt, "magánhadseregek grasszáltak az országban", voltak olyan helyek, ahová a törvény ereje nem vagy csak korlátozottan ért el, a politikai osztály egy része pedig úgy érezte, hogy a törvények felett áll. Ezek a folyamatok kikezdték a társadalom morális rendjét és lerombolták az emberek biztonságérzetét - mondta, kiemelve, hogy a biztonság helyreállításában elsőrendű szövetségese a kormányzatnak az ügyészség.

A józan ész azt diktálja - folytatta -, hogy a többszörösen visszaeső erőszakos bűnözőktől meg kell óvni az embereket, és nem lehet eltűrni azt sem, hogy az erőszak állami monopóliumát megkérdőjelező paramilitáris csoportok tevékenykedjenek az országban.

Orbán Viktor azt kérte az ügyészektől, hogy minden törvényes eszközzel járuljanak hozzá a bűnösök példás megbüntetéséhez, és pontosan ugyanilyen elszántsággal akadályozzák meg, hogy az ártatlanokat - akár tévedésből, akár rossz akaratból - megbüntessék.

A miniszterelnök - köszöntve az őt is tanító, a résztvevők között helyet foglaló egyetemi oktatókat - azt mondta, a mostani kormányt egy olyan nemzedék alkotja, vezeti, amely feltétlen tisztelettel van azon jogászok iránt, akiknek a tudását, felkészültségét köszönheti.

Az ünnepségen való jelenlétével összefüggésben Orbán Viktor kitért arra, hogy azért tudott különösebb mérlegelés nélkül eleget tenni a meghívásnak, mert az új alaptörvény egyértelművé teszi az ügyészség helyzetét, viszonyát a kormányhoz és a parlamenthez, így az ügyészség és a kabinet közötti kapcsolatot korábban jellemző "kényszeredett" távolságtartó magatartás ideje lezárult.

Felidézte Orbán, hogy a kormányzat az elmúlt két év során az alaptörvényben rendezte az ügyészség helyét és szerepét, megvalósította az ügyészség teljes szervezeti egységességét, meghatározták az ügyészség nem büntetőjogi feladatait, s hamarosan kész az új büntető törvénykönyv (Btk.) és az új polgári törvénykönyv (Ptk.) is.

Beszédét azzal zárta a kormányfő, hogy kívánja: Magyarországon - az ügyészek munkájának köszönhetően - ne maradjon bűncselekmény büntetlenül, és senkinek ne kelljen félnie, aki a törvényeket betartva éli életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.