Orbán: Csak a gyors változás segít

Csak a gyors változás segít a jelenlegi válság  megoldásában, legyen az akár előre hozott választás, egy másik  kormány felállítása vagy egy új miniszterelnök jelölése – mondta Orbán  Viktor ma a Nemzeti Fórum III. országos gyűlésén.

A politikus szerint, ha a megszorítások helyett a gazdasági  növekedést helyeznénk a középpontba, akkor minden százaléknyi  növekedés újabb százmilliárd forintot hozna a költségvetésnek.  Aki azt állítja, hogy a kormányzati gyakorlat megváltoztatása nem  eredményezne Magyarország számára új pénzügyi forrásokat, nem mond igazat – hangoztatta.

A pártelnök szerint nem a gazdasági válság és annak Magyarországra gyakorolt hatása a legaggasztóbb, hanem a vezetési válság. Egy hasonlattal élve azt mondta: egy olyan hajón ülünk  mindannyian, ahol a hajóskapitánya tengeribeteg, és a legénység  erőinek nagy része nem arra megy el, hogy kimentsék a hajót a  bajból, hanem, hogy a kapitányt istápolják. Ma szerinte az MSZP  arra fecsérli az erejét, hogy hogyan „tudja talpon tartani  hajóskapitányát”.

Orbán a nemzeti csúcsot zűrzavarosnak minősítette, szerinte mindenről  szó volt, ami ahhoz kell, hogy a jelenleg hatalmon lévők átmentsék pozíciójukat, ám semmiről nem volt szó, ami az embereket igazán  érintette volna.  Ha valaki ki fogja húzni a magyarokat a mai helyzetből, akkor az  a népi-nemzeti erő lesz – vélekedett a volt miniszterelnök, aki szerint a mai helyzetre a megoldás a  szociális piacgazdaság,  amit egyébként már a Nemzeti Fórum elődei is megfogalmaztak.

Az MSZP reagálása szerint Orbán  és a Fidesz holdudvara  egyedül maradt a nemzeti csúcson, mert rajtuk kívül mindenki az együttműködést kereste.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.