Orbán, az erdei útonálló

Budapest Stratégiát dolgoz ki a fővárosiak érdekében az MSZP, az erről szóló vitaanyagot egy műhelykonferencián mutatták be. Horváth Csaba pártalelnök szerint nyugodt és fejlődő fővárosra van szükség, Orbánék viszont csak kifosztják Budapestet, mint az útonállók.

Vitaindító műhelykonferencián mutatta be az MSZP a párt úgynevezett „Budapest Stratégiáját”, benne azokkal az alapelvekkel, amelyeket a baloldali szervezet vezetői képviselni kívánnak a fővárosiak érdekében. Az eseményen Molnár Zsolt fővárosi pártvezető és Mesterházy Attila pártelnök mellett előadást tartott többek között Czeizel Endre genetikus is, aki a budapesti családi közösségekről beszélt, de felszólalt Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke és Ungvári Tamás irodalomtörténész is; utóbbi a jobboldal kultúrharcáról és a városellenes „rögeszméiről” szónokolt.

Horváth Csaba pártalelnök a szocialisták Budapest Stratégiájának bemutatásakor többek között arról beszélt, hogy a szocialisták nem „unortodox” vagy „bombasztikus” megoldásokat szorgalmaznak, hanem egyszerűen egy normális, csendes és élhető nagyvárost. „Budapest Magyarország fővárosa és motorja” – jelentette ki Horváth Csaba, hangsúlyozva: ez a jelenlegi fideszes vezetés számára viszont már nem olyan egyértelmű.

A szocialista politikus szerint Budapest jelenleg a totális káosz és az összeomlás határán áll, mert abnormális állapotba kényszerítették. „A városban munkát adó fejlesztések szinte teljesen leálltak, a város és az állam nem hoz létre semmit, a magánbefektetőket az Orbánok, Matolcsyk, Tarlósok és más fideszes kiskirályok elüldözték. A városból eltűntek a toronydaruk, nincs mit építeniük, és ha így megy tovább, nem is lesz kinek” – fogalmazott beszédében Horváth Csaba.

Az MSZP alelnöke hozzátette: Orbán Viktor mindig is utálta a fővárost, nem látja az értékeit, csak az erőforrásait. „Ezért fosztja most ki, ezért lopta el kórházait, ezért lopja el iskoláit, szociális intézményeit, ezért veszi el minden pénzét, mint egy rossz erdei útonálló” – mondta a szocialista politikus. Horváth szerint vissza kell állítani a szakszerű működést; a város vezetői akkor végzik jól a dolgukat, ha a munkájuk eredménye természetes és nyugodt fejlődés.

A modern és biztonságos Budapestet hirdető stratégiai vitaanyagban többek között az olvasható, hogy a fővárost két évvel ezelőtt „megállították”, a fideszes kormányzat pedig leginkább csak egy „kifosztható, megsarcolható” városként tekint Budapestre. A húszoldalas dolgozat szerint a fővárosban jelenleg nem a jövő épül, hanem a régmúlt tér vissza; a helyzetet pedig súlyosbítja a növekvő munkanélküliség, a kifizethetetlen energiaárak, a „kormány által kivetett 28-féle adó mellé kivetett önkormányzati terhek” és a hídpénz, illetve a dugódíj tervezett bevezetése.

Az MSZP új várospolitikát és új filozófiát javasol, a megoldást pedig öt pillérre építi. Eszerint élhető mindennapokra, kiszámítható fejlődésre, önrendelkező Budapestre, folyamatos megújulásra és a világgal való együttműködésre van szükség. A szocialisták vitaanyaga arra is keresi a választ, hogy miként lehet csökkenteni, de legalábbis kifizethetővé tenni a fővárosi rezsiköltségeket, hogyan lehet segíteni a lakáshoz jutást, hogyan lehet javítani a közbiztonságot és miként lehet tisztább, gyermekbarátabb és fejlődőbb a főváros.

A budapesti stratégiát érintő kérdésekről a konzultáció folytatódik.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.