Orbán: a Nyugat felmondja a Közép-Európával kötött szerződést

A nyugati országok válságkezeléséről mondott elmarasztaló véleményt Orbán Viktor Bécsben. A Fidesz elnöke azt állította, a pénzügyi protekcionizmussal Nyugat-Európa felmondja térségünkkel a rendszerváltás idején megkötött szerződést.

Nyugat-Európa felmondja a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a jelenlegi pénzügyi válságot kezeli - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Bécsben.

A Fidesz elnöke a Húsz évvel 1989 után című pódiumbeszélgetésen vett részt a Burgtheaterben. A rendezvény a Vita Európáról című, három részből álló beszélgetéssorozat első felvonása volt.

"A Közép-Európával szembeni pénzügyi protekcionizmus az, ahogy a nyugati országok a válságot kezelik" - jelentette ki Orbán. - Úgy vélte, hogy a világméretű pénzügyi válság megoldására Nyugaton kidolgozott recept nagyon veszélyes Közép-Európára; szavai szerint tönkreteheti mindazt, amit a térség országai fölépítettek.

A nyugat-európai bankok államosításával, pénzügyi megsegítésével hátrányba kerültek a közép-európai pénzintézetek - állította. Szavai szerint a Nyugat- és Közép-Európa közötti megállapodás felmondását jelenti, hogy a nyugati tulajdonosok nem juttatnak pénzt az itteni leánybankoknak, miközben "amíg a hasznot hozta a (magyar) bankrendszer, addig a profitot mindig zsebre tették". A közép-európai vezetők arra várnak, hogy választ kapjanak arra a kérdésre: továbbra is a nyitott gazdaság fenntartása mentén halad-e az Európai Unió, vagy pedig mindenki visszatér a protekcionista politikához - hangoztatta Orbán.

A Fidesz elnöke a vita után újságíróknak azt állította, hogy a magyar politikai vezetés nem is érti ennek a kérdésnek a súlyát. A reménytelenség csomagjának nevezte a kormány nemrég bejelentett, a válság kezelését célzó intézkedéseit. A kormány egy már megbukott politikát próbál újra alkalmazni - mondta. Ez a toldozgatás-foldozgatás újabb és újabb megszorításokhoz vezet, egészen addig, amíg a kormány nem távozik - jelentette ki. Szerinte gyors cselekvésre, munkahelyteremtő, adócsökkentésre épülő gazdasági csomagra van szükség.

Magyarországnak nem pénzügyi problémái vannak, az igazi gond, hogy "egymillióval kevesebb munkahely van, mint amennyire szükség lenne egy egészséges gazdasághoz" - fogalmazott. Hozzáfűzte, ezt az egymillió munkahelyet nem lehet pénzügyi ügyeskedésekkel pótolni, adócsökkentésre van szükség.

A Reformszövetség szombaton közzétett javaslatairól - hangsúlyozva, hogy óvatosan nyilatkozik róluk, mert még nem látta a dokumentumot - Orbán örömét fejezte ki, hogy a testület "magáévá tette" a Fidesz korábbi, adócsökkentésre vonatkozó elképzeléseit.

Az ellenzéki politikus bécsi hozzászólásában leszögezte - és a pódiumbeszélgetés után a magyar sajtó munkatársainak nyilatkozva megismételte -, hogy a rendszerváltás jó néhány évvel ezelőtt lezárult. Most "ki kell egészíteni" a folyamatot mindazzal, amit a várakozások ellenére nem hozott magával. "Ilyen például az elegendő számú munkahely, a vállalkozások életterének bővítése" - mutatott rá.

Az MSZP üdvözli, hogy "egy mondat erejéig" Orbán Viktor megtámogatta azt, amit a kormány a válság ügyében hónapok óta képvisel - mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A szocialista politikus két elemet említett: azt, hogy a válságot nem lehet csak az eurózónán belül megoldani, illetve, hogy az állami támogatásban részesült külföldi bankok felelősséggel tartoznak magyarországi leánybankjuk iránt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.