Orbán 2010-ben: József Attila jó helyen van itt szerintem

Ha már József Attila – aki Kövér László kedvenc költője – írt egy „rendes verset” a Dunáról, jó helyen van a Kossuth téren, hiszen „jár neki, hogy nézze, amint elúszik a dinnyehéj” – mondta még 2010-ben Orbán Viktor.

„József Attila jó helyen van itt szerintem, nem? Ha már írt egy rendes verset a Dunáról, akkor mégiscsak jó helyen van ott. Jár neki, hogy nézze, amint elúszik a dinnyehéj” – emlékeztetett Orbán Viktor 2010-es, a TV2 felvételén elhangzott szavaira az Atv.hu. A kormányfő ezután tekintetét a dolgozószobája ablakából is látható szoborról a kamera felé fordította, s arcán csibészes – vagy inkább cinikus – mosoly ült.

József Attila a tervek szerint húsz méterrel közelebb kerülne a Dunához. A Kossuth téren járó politikusok nem látják többet, de a költő sem őket
József Attila a tervek szerint húsz méterrel közelebb kerülne a Dunához, a Kossuth téren járó politikusok nem látják többet, de a költő sem őket

„Nekem József Attila a kedvenc költőm” – ezt pedig már Kövér László házelnök jelentette ki tavaly nyáron a Hvg.hu kérdésére. Akkor viszont már szóba került, hogy a költő szobra is áldozatául esik a Kossuth tér tervezett átalakításának. „A szobor gyönyörű, de méltatlan helyen van – fogalmazott ezzel kapcsolatban Kövér, mert szerinte azt közelebb kell vinni a Dunához.

A tér rendezése kapcsán ez most megvalósulhat, mert a szobor 2013-ban a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra kerülhet. Ott azonban árvíz idején könnyen bajba kerülne a dinnyehéjat nézegető költő – hívja fel a figyelmet az Atv.hu: szobra nagyjából nyakig a Duna vize alatt lehet. Egyesek azon viccelődtek, hogy József Attilából így könnyen lehet majd hínárkoszorús költő.

„Hagyják békén József Attilát ott ülni” – jelentette ki Hiller István szocialista képviselő, volt kulturális miniszter, aki szerint jó dolog, ha a mindenkori miniszterelnök a dolgozószobája ablakából kitekintve azt a költőt látja, aki örök érvényű gondolatokat ültetett az emberek fejébe.

A Vígszínház egyébként szombat délelőtti rendezvényén a költészet napját és – versei felolvasásával – József Attilát ünnepelte. A költő művei hangzottak el a Parlament mellett is, ahol civilek harminckét órás versmaratonnal tiltakoztak a szobor eltávolítása ellen. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.