"Orbán Viktor hivatalosan is bejelentette, hogy vége a demokráciának"

A Liberálisok szerint a kormányfő Tusnádfürdőn elmondott szombati beszédében új államrendet hirdetett, megtámadta mindazt, ami a demokrácia alapja.
Az ellenzéki párt azt közölte, hogy értékelésük szerint Orbán Viktor nemet mondott a szabadságra, a piacgazdaságra, a civil társadalom önszerveződésére és értékeire. "Megtagadta mindazt, amiért egykoron harcba szállt és politikai szerepet vállalt, megtagadta egykori önmagát" - fogalmaztak.

Bírálták egyebek mellett azt, hogy a kormány sok ezer embert tett munkanélkülivé, magára hagyta az elesetteket, állami kézbe vette a közintézményeket és megfosztotta az embereket a magánnyugdíjuktól.

Azt írták: Orbán Viktor hivatalosan is bejelentette, hogy "vége hazánkban a demokráciának", azt a munkaalapú állam váltja fel. "Egyértelművé tette: vagy ő vagy mi, szabadságszerető emberek." Hozzátették: ebből nem kérnek, Magyarországnak szabadság, függetlenség, piacgazdaság kell, mert csak így lesz helyünk az Európai Unióban.

Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati rendezvényén tartott előadásában arról beszélt, hogy az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. A kormányfő egyúttal bírálta azokat "a fizetett politikai aktivistákat", akik civileknek tüntetve fel magukat külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.