Orbán Viktor Baján: "Rengeteg pénzt fogunk költeni"

A magyar kis- és közepes vállalkozásoknak jutó uniós forrásokról, a munkahelyteremtés támogatásáról, a külföldi munkavállalásról, valamint a tervezett infrastrukturális fejlesztésekről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök kedden Baján, a helyi televíziónak adott interjújában.
Az európai uniós pénzek 60 százalékát a vállalkozói világba fogjuk irányítani, kiemelten a kis- és középvállalkozóknak, nagyvállalatok csak speciális esetekben és ritkán részesülhetnek ebből a forrásból - hangsúlyozta a miniszterelnök, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt hét évben az uniós források 16 százalékát kapták a kis- és közepes vállalkozások.

Természetesnek nevezte, hogy ez akkor valósulhat meg, ha van elegendő olyan vállalkozó Magyarországon, akinek van piacképes terméke vagy szolgáltatása, és úgy gondolja, hogy érdemes fejlesztenie.

Orbán Viktor utalt a magyar gazdaságban folyó vitára, hogy vajon azért nem fejlesztenek a vállalkozások, mert a bankok nem hiteleznek, vagy azért állt elő ez a helyzet, mert a bankoknak nincs mit hitelezniük. Most eljön az igazság pillanata, ha látni fogjuk, hogy van a banki hitelnél kedvezőbb forrás, akkor a vállalkozók megmozdulnak-e, és képesek lesznek-e valóban fejleszteni - fűzte hozzá. - Az országban nagy erőkkel nőnek a beruházások, nő a nemzeti össztermék, egyre több munkahely jön létre, óriási gyárakat sikerült telepíteni, magyarokat és külföldieket egyaránt, a mezőgazdaságból is egyre többen élnek.

A munkaerő-vándorlással kapcsolatban kifejtette: meg kell érteni, hogy egy másik világban élünk, ma már nincs szögesdrót.
Aki nyelveket akar tanulni, máshol akar munkát vállalni, magasabb fizetést remél külföldön, vagy itthon nincs munkája, vagy külföldön remél állást, az hadd próbálkozhasson – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez nem egy magyar jelenség, ezt a magyar politikában még nem értik.

Ha az ember elmegy Spanyolországba vagy Portugáliába, akkor ugyanezt fogja látni - mondta, hozzátéve, hogy komoly kihívás Magyarország számára is, hogy a gazdagabb országok magasabb béreikkel elszívják a szegényebb országok jól képzett munkaerőit.

Egyetlen megoldás van, hogy olyan gyorsan kell fejlődnünk, hogy utolérjük bérek szempontjából a leggazdagabb országokat - közölte a miniszterelnök, akinek álláspontja szerint ma 8 százalék alatt van a munkanélküliség Magyarországon.

Ez nem holnap lesz, ezért mi, akik itthon maradtunk, nagyon sokat kell, hogy dolgozzunk, illetve fontos, hogy akik elmentek, azoknak megmaradjon az élő kapcsolatuk Magyarországgal – fogalmazott. Becsléseik szerint 600 milliárd forint az az összeg, amelyet a külföldön dolgozók évente hazaküldenek, amit óriási erőforrásnak nevezett a magyar gazdaság számára. Orbán Viktor leszögezte: egy nyitott gazdaságban, egy nyitott Európában a munkaerő áramlása, ami ma a mi érdekeinket szolgálja, az bizony szokatlan élethelyzeteket teremt.

Példaként hozta fel Lengyelországot, ahol 3-4 évvel ezelőtt komoly visszaáramlás történt, a külföldi tapasztalatokat és tőkét szerzett fiatal vállalkozók komoly lökést adtak a gazdaságnak. A kormányfő bízik abban, hogy ez pár év múlva Magyarországon is megvalósul.

Mindenhová elér az autóút

Orbán Viktor a kiemelt fejlesztésekről azt mondta: minden autópálya el fogja érni az országhatárt, nem lesz olyan megyei jogú város, amelyet ne érne el legalább egy autóút. Rengeteg pénzt fogunk költeni vasútfejlesztésre, erről azonban még komoly viták vannak - utalt a pénzek elosztásának nehézségeire. Példaként hozta fel, hogy az Európai Unió erőlteti a Budapest-Miskolc vasútvonal fejlesztését, amit meg is kell csinálni, mert egy európai útvonal része. A hatalmas pénzbefektetés eredményeként mindössze 15 perccel lesz rövidebb a menetidő Budapest és Miskolc között - tette hozzá.

Orbán Viktor közölte: kiemelt jelentőségűnek tartja, hogy a devizahitelesektől "tisztességtelenül elvett pénzeket" visszakapják az érintettek. Szeretném, ha az emberek látnák, hogy az életnek egy helyesebb rendje felé mozdultunk el, mint amilyenben eddig éltünk - összegezte.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.